2010. május 03., 10:002010. május 03., 10:00
Az is valószínűsíthető, hogy jelentős lenne azoknak a gyermekeknek az aránya, akik a saját városuk múzeumát, múzeumait még nem látogatták meg, de a csíkszeredai Mikó-várba már többször is eljutottak. És az is meglehet, az erdélyi magyar felnőttek körében végzett közvélemény-kutatás is hasonló eredményt mutatna.
Az ember önkéntelenül is felteszi a kérdést: mi az, ami kiemeli a Csíki Székely Múzeumot a hasonló intézmények köréből? Mit tudnak jobban Csíkszeredában, mint másutt? Az első kínálkozó válasz talán az lenne, hogy a partnerkapcsolatok építéséhez értenek jobban. Az elmúlt években ugyanis e kapcsolatok révén érkeztek Csíkba azok a kiállítások, amelyek Erdély valamennyi szegletéből vonzották a látogatókat. A 19. századi magyar festészet remekművei is vendégek a Székelyföldön, akárcsak annak idején Munkácsy Mihály festményei vagy az ókori Egyiptom tárgyai voltak.
Azonnal hozzátehető azonban: a jó kapcsolatok önmagukban aligha lennének elégségesek. Egyetlen budapesti múzeumigazgató sem engedné Csíkszeredába az értékeit, ha nem lenne meggyőződve róla, hogy ezek megfelelő körülmények között, biztonságban kerülnek közszemlére a Mikó-várban.
De alighanem a kapcsolatépítés és a körülmények megteremtése a csíkiak kisebbik érdeme. Ezeknél is többet jelent valami, amit csúnya, idegen szóval menedzsmentként szoktak emlegetni. Annak a tudománya, hogy miként lehet egy-egy kiállításból országos eseményt dagasztani, hogyan lehet adagolni az információt, hogy a megnyitó után se lankadjon a sajtó érdeklődése, miként lehet motiválttá tenni a tanárokat, hogy osztálykirándulást szervezzenek a csíki múzeumba. Alighanem erre a tudásra lehetnek a legbüszkébbek a múzeum illetékesei. Büszkeségüket talán az fokozhatná, ha a saját gyűjteményükből is képesek lennének olyan kiállításokat rendezni, amelyeknek ország-világ a csodájára jár.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok