2009. november 19., 11:152009. november 19., 11:15
Az időpont kézenfekvő: december elsején lesz kereken 91 éve, hogy Kolozsváron megalakult a székely hadosztály. Természetesen a teljes nevén Az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalj Székely Szakasza nem provokációnak szánja a rendezvényt, csendesen akar emlékezni – éppen azon a napon, amikor az ember legszívesebben ki se menne a piros-sárga-kék fénykavalkádban úszó utcákra.
A Székely Szakasz nyilván úgy gondolja, kolozsvári megmozdulása semmilyen formában nem fog kihatni például azon igénylista fogadtatására sem, amelyet az RMDSZ önkormányzati frakciója nyújtott be Sorin Apostu polgármesternek, a magyarság városalkotó, kultúrateremtő tényezőként való elismerését követelve, és amely kibővítéséről az EMNT-vel is tárgyaltak a kezdeményezők. A Mátyás-szobor előtti balhé nem garantált, hiszen a Székely Szakasz szóvivője szerint mindössze tucatnyian vesznek majd részt a polgármesteri hivatal által nem engedélyezett rendezvényen, azaz a karhatalmi erőknek minden bizonnyal könnyű dolguk lesz.
A megmozdulás következményei azonban előre láthatóak: nagyjából ugyanúgy fognak neki örülni a kolozsvári román döntéshozók, mint ahogyan a székelyek „tapsolnak” majd a másik forró helyszínen, a szélsőséges, magyargyűlölő megnyilvánulásairól már tíz éve ismert Új Jobboldal december elsejei sepsiszentgyörgyi felvonulásának. Ha az egyébként érdekes módon már tíz éve nyugodtan gyalázkodó Új Jobboldal azt hiszi, újabb székelyföldi megmozdulásával valóban elhiteti a magyarokkal, hogy „a Székelyföld román föld”, és azt hiszi, hogy ezt az újabb provokációt olcsón megússza, hát nagyon remélem, hogy téved. De ha a Székely Szakasz azt hiszi, kolozsvári magamutogatásával valóban az erdélyi magyar közösség javát szolgálja, akkor én már nem is tudom, mit higgyek.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.