2009. január 14., 00:192009. január 14., 00:19
Az utóbbi évek (nemrég megtorpant) gazdasági növekedésének egyik motorja az autóipar volt: a Dacia virágzott, elkelt a craiovai autógyár, és a töretlenül bővülő újautó-eladások is jótékonyan hatottak a gazdaságra. A Tăriceanu-kabinet igyekezett is fenntartani a helyzetet, létrehozva a regisztrációs díjat, hogy így vegye elejét az uniós csatlakozással járó szabadkereskedelem következményeinek – vagyis annak, hogy az olcsó nyugati használt autók mindenféle megkötés nélkül árasszák el a romániai piacot. A gazdasági fejlődés áldásaiból azonban azok is ki akarták venni a részüket, akiknek nem telik új autóra, nem is hitelképesek, de egyszeri megtakarításukból futná egy hétéves Golfra. Ők vehemensen tiltakoztak, ám ennek hatása csak akkor érződött, amikor az Unió is felfigyelt a regisztrációs díj első változatának nyilvánvalóan protekcionista jellegére. A huzavona vége egy újabb, erősen megkérdőjelezhető döntés lett. A júliusban környezetvédelmi adóvá vedlett illeték ugyanis minden színű volt, csak zöld nem – kiszámításánál alig nyomott a latban az, hogy az adott autó mennyire szennyezi a levegőt. Az uniós léttel még csak tapogatózva ismerkedő román társadalomban pedig ismét tombolni kezdett a közelmúlt nemzeti sportja, az ügyeskedés. Szürkeimportőrök hada árasztotta el a nyugati kereskedéseket, lecsapva tragacsra és garázsban védett luxusautóra egyaránt, miközben a magánszemélyektől az állam egy vasat sem látott a nyereségük után.
A zuhanó újautó-eladások ismét cselekvésre késztették kabinetet, a távozófélben lévő kormány tripla vagy semmi játéka pedig feladta a leckét az új garnitúrának és az EU-nak is – most együtt próbálják megtalálni a helyes irányt a gazdasági fejlődés, a környezetvédelem és a szabadkereskedelem útvesztőjében. Könnyebbséget számukra csak az jelenthet, hogy egyre csökken a leendő döntésük tétje. A recesszió és pénzromlás évében ugyanis a megtakarítások már nem a motorizációt, hanem a túlélést segíthetik.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.