Kiss Judit
2018. december 05., 19:402018. december 05., 19:56
2018. december 05., 19:402018. december 05., 19:56
Benne járunk az adventi időszakban, elkezdődött a kereszténység legfontosabb ünnepére való ráhangolódás. Ilyentájt, a karácsonyt megelőző hetekben sok helyen felerősödik, életre kel a jótékonykodás gyakorlata, előtérbe kerül énünk adakozóbb része – hiszen a környezetünkben sokan így tesznek, a jó példa pedig szerencsére ragadós.
Decemberben hirtelen többeknek eszébe jut, hogy a szeretet ünnepe körül nemcsak kapni, hanem adakozni is jó érzés: önként felajánlott cipősdoboznyi szeretettel, meleg ebéddel, ruhaneművel tenni szebbé azok életét, akiknek nem jut elegendő gondoskodás, diós kalács, gyertyafény és fenyőgally.
Árvaházak, idősotthonok lakói, hajléktalanok, nincstelenek, hátrányos helyzetűek, mélyszegénységben élők részesülnek a tehetősebbek, önkéntesek, sőt hírességek jószívű adakozásából. És ez jól is van így, hiszen minden egyes, a rászorulóknak eljuttatott ajándéknak – legyen az anyagi természetű, vagy nem pénzben kifejezhető, „csupán” lelket melengető gondoskodás – erős a létjogosultsága. Mindazonáltal a sokszor az anyagiasságra, a fölösleges mennyiségű ajándékra, nyakló nélküli vásárlásra összpontosító, a boltok kínálta árudömping és csillogás által elvakított, rohanásban telő ünnepvárásunk közepette jó, ha felteszünk néhány „adventi” kérdést önmagunknak.
Vajon miért annyira látványos, szembetűnő a különbség a közvetlenül karácsony előtti és a hétköznapi, év közbeni jótékonykodásunk intenzitása közt? Miért van az, hogy az emberek jó része leginkább a szeretet ünnepének fényében gondol a rászorulókra, máskor jóval kevésbé? Vajon nem lehetne úgy beosztani, rendszeresíteni, megszervezni a mindannyiunkban ott rejtőző, empatikus, másokra aktívan odafigyelő énünk jótékonykodását, hogy abból az év mindenik napjára jusson? Hogy ne rövid idő alatt egyszerre, esetlegesen zúdítsuk embertársainkra odafigyelésünket, hanem állandóan, következetesen, apránként, a szürke mindennapokban se feledkezzünk meg a szűkölködőkről. Hogy az adventi bőkezűség legyen hétköznapjaink része, és ily módon mindennapi adventünket osszuk meg egymással.
Nyilván mindenképpen dicséretes a mindenkori jótékonykodók szándéka, viszont óhatatlanul felmerül: vajon nincsen ebben a hirtelen felerősödő adakozásban szemernyi lelkifurdalás amiatt, hogy a tehetősebbek, szerencsésebb sorsúak úgy érzik: a mindennapjaikban is, de kiváltképp karácsony körül a fogyasztásra, kényelmük megteremtésére, a vásárlásra összpontosítanak, hogy jóval több tárgy veszi körül őket, mint amennyire valóban szükségük lenne és hogy jócskán pazarolnak? Ugyanakkor azon is jó lenne eltöprengeni, hogy sokszor úgy „tudjuk le” ünnepi jótékonykodásunkat, hogy például egy cipősdobozba pakolunk pár hasznos dolgot, eljuttatjuk egy távoli árvaházba vagy idős otthonba ismeretleneknek, és azzal kész. Viszont nem figyelünk oda a közvetlen környezetünkben élőkre, nem váltunk sem ünnepi, sem hétköznapi szeretetteljes párbeszédet szomszédainkkal, rokonainkkal, ismerőseinkkel. Holott ki tudja, melyiküknek lenne valóban szüksége egy-egy jó szóra. És nemcsak adventkor.
Balogh Levente
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Makkay József
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Balogh Levente
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Balogh Levente
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Balogh Levente
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Makkay József
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
Balogh Levente
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
szóljon hozzá!