Összesen tehát kilenc évet készült több tucat vizsgával – közöttük román vizsgákkal is – tanítói feladataira, hogy egy miniszteri tollvonás kiderítse: román nyelvet márpedig nem oktathat kisiskolásoknak.

Ez a kis román abszurd persze nem idegen az oktatási rendszerünktől. A folyamatos bukaresti „reformlázban” a román oktatási miniszternek sok fogalma nincs arról, hogy egy előkészítős vagy elsős gyerek az anyanyelvén kívül mennyit tudhat idegen nyelven. Idegen nyelvet írok, még akkor is, ha ez a szó a honféltő románok számára nagy sértésnek számít, hiszen ők úgy képzelik, hogy minden magyar gyerek már óvodás korában folyékonyan beszél románul.

Valószínűleg ebben a hitben él Valentin Popa tanügyminiszter is, különben rájöhetne, hogy egy hatéves gyerek csak az anyanyelvét használja olyan szinten, hogy azt a pedagógus megértse, illetve megértesse magát vele. De ha a miniszter egy kicsit jobban belelapoz a tanügyi törvénybe, néhány passzussal odébb elolvashatta volna azt is, hogy kisebbségi sorsban levő, elemi iskolás gyerekek számára bármilyen tantárgyat csak olyan pedagógus taníthat, aki beszéli a kisebbség nyelvét. Hogy lehet az, hogy egy törvényben két egymásnak ellentmondó tétel szerepel? Valószínűleg erre bírósági, illetve alkotmánybírósági szinten kell majd válaszolniuk a jogászoknak.

Úgy tűnik, az újabb diszkriminatív tanügyi döntés nem véletlenül zúdult rá tanév elején a magyar oktatásra. Már januárban megjelentek az első jelei, amikor a magyar tanítóknak nem akarták kifizetni a korábban kialkudott pluszpénzt a román órákért. Akkor több megyei tanfelügyelőség diszkriminációt emlegetett, mondván, nem igazságos, ha egy magyar tanító 15–20 százalékkal többet keres a román gyerekeket oktató tanítóknál. Az persze nem baj, ha a magyar tanító többet dolgozik, csak ne keressen többet. Ha esetleg ez volt az érve a miniszternek, akkor a többletkeresetet most egy huszárvágással megoldotta, miközben a tanügyi rendszer lényegesen többet költ majd az új román tanárok fizetésére, hiszen a magyar tanítóknak eddig órabért fizetett a pluszórákért, a főállású tanárok meg fizetést kapnak.

De mégsem hiszem, hogy itt kell keresni a tett elkövetésének indítékait. A centenárium évében nagyon sok hátsó szándék fogalmazódhatott meg a többséggel felhőtlen ünneplésre képtelen magyarsággal szemben. A román nyelven történő tanítás módszere nem új keletű az erdélyi magyar iskolákban. A két világháború közötti időszakban – amikor színmagyar települések polgármesteri hivatalaiban nagy betűkkel tűzték ki, hogy csak románul szabad beszélni – mindent elkövetettek a román nyelvvel való erőszakoskodásra. Az akkori ötletek tárháza végtelen, erről nagyapáink tudnának mesélni. A Ceauşescu-rendszer utolsó évtizede ebből a gyakorlatból elevenített fel néhányat, mai követői pedig szintén ehhez az időszakhoz nyúlnak vissza.

Az idén hatodik évébe lépő alternatív román oktatás hat év múlva bocsátaná ki az első olyan érettségiző magyar évfolyamot, amely a magyar gyerekek számára befogadóbb román oktatást nyújt. Kérdés, hogy ilyen miniszteri döntések után mi lesz a sorsa a rendszerváltás óta több mint két évtizedet vajúdó elképzelésnek.

A miniszter kitart eredeti elképzelése mellett, csíki iskolaévnyitó látogatásán minden ezzel kapcsolatos újságírói kérdést elkerült. Immár nemcsak a magyar jogvédő szervezetek, hanem a romániai németek is perelni készülnek. Ami nyilván több hónapos hercehurcát jelent, addig viszont a magyar kisiskolások szenvednek. Sokukban sikerül majd olyan traumát kialakítani, ami végképp megutáltatja velük a román nyelvet, mint tantárgyat, és mint kommunikációs eszközt.