Az elmúlt időszakban ugyanis az Oroszország által Ukrajna ellen részben az ukrajnai oroszok elleni atrocitások ürügyével megindított területrabló háború miatt úgy tűnt, leáldozott az érdemi kisebbségvédelemről szóló párbeszéd napja, az autonómia ügye pedig végképp lekerült a napirendről.

Az erről szóló diskurzust ugyanis egyrészt a nemzetközi közösség kisebbségi ügyekkel szembeni érdektelensége lehetetlenítette el, másrészt az, hogy egyes román körök – gyakorlatilag a teljes román államapparátus, élén a magyar ügyekben a nyilvánosság előtti hivatalos kommunikációt meghatározó titkosszolgálatokkal – azonnal megpróbálták „putyinizmusnak” bélyegezni a kisebbségi jogköveteléseket, különösen pedig az autonómiát. Érvelésük faék bonyolultságú volt: mivel az oroszok azért támadták meg Ukrajnát, mert ott szerintük nem bántak jól az oroszokkal, mindenki oroszpárti és román területekre fáj a foga, aki szerint Románia rosszul bánik az őshonos, nem román nemzeti közösségekkel, pláne, ha autonómiát akar.

Mindez csak részben alktualizált, 2.0-ás változata azon régi „érveknek”, amelyek az egykori Magyar Autonóm Tartomány példájára mutogatva „sztálinista”, „bolsevik” találmányként próbálták beállítani a területi autonómiát, hogy ezzel tévesszék meg a témában járatlan román nagyközönséget, illetve hogy ugyanazon lendülettel ellenszenvet is keltsenek benne az önrendelkezés minden formájával szemben.

Holott a területi és kulturális autonómiának EU-szerte számos példája van, a dél-tiroli németektől az alandi svédeken át Spanyolországig, ahol az aszimmetrikus regionalizmus jegyében eleve eltérő fokú önrendelkezéssel bíró autonóm közösségekből áll az ország.

Emmanuel Macron francia államfő azzal, hogy most ismét visszahozta a közbeszédbe az autonómia témáját, nagy lépést tett afelé, hogy kihúzza a talajt az ellendrukkerek lába alól.

A francia elnök ugyanis azzal, hogy az Ajaccio és Párizs közötti szembenállás megoldásaként tárta elő javaslatát, egyértelműen ismét legitimálta az autonómia intézményét – nem mintha az önmagában véve bármikor is problémás lett volna.

Gesztusa ugyanis azt jelzi: az önrendelkezés, a területi, illetve ahol ez nem megvalósítható, a személyi elvű autonómia jelenti az egyetlen érdemi megoldást a nemzeti kisebbségek és az adott ország többségi társadalma közötti viszony rendezésére, a feszültség csökkentésére, a konfliktusok és az elszakadási törekvések megelőzésére.

Az, hogy miért épp most állt elő az ötlettel, talán annak tudható be, hogy úgy érzi: eddigi kormányzása alapján nem tűnik úgy, hogy egyéb fontos belpolitikai kérdésben sikerült letennie a névjegyét.

Így, ha már egyéb súlyos ügyeket, a szociális problémákat és a bevándorló hátterű személyek integrációjának kérdését nem sikerült rendezni, legalábbi a régóta rendezetlen korzikai helyzet megoldásával szeretne az ország legnagyobb politikusainak panteonjába bevonulni.

Ám nem is annyira a konkrét ok a fontos, hanem az a tény, hogy Európa – és bizonyos mértékig a világ – egyik vezető hatalmának államfője kiállt az autonómia mellett.

Nem ez az első váratlan megnyilvánulása, ami egész Európára kihathat, hiszen a tajvani válság kapcsán az EU szuverenitásának, stratégiai autonómiájának szükségességét hangoztatta, amikor arról beszélt: Európának nem szabadna az amerikai érdekek miatt konfliktusba keveredni Kínával.

Ami miatt persze kapott is hideget-meleget Washingtontól, illetve az európaiak érdekeit sokadrangúnak tartó globalistáktól, de ez sem változtat a tényen, hogy igaza van.

Ugyanakkor, mint azt már a vezércikk elején is jeleztem, Macron korzikai autonómiaterve még semmilyen rövid távú konkrét eredménnyel nem kecsegtet. Elsősorban azért, mert még azt sem tudni, milyen mértékű önrendelkezésről van szó, és az milyen konkrét lépéseket jelent, milyen változásokat hoz.

Az például nevetséges, hogy a francia elnök a beszámolók szerint nem támogatná, hogy a korzikai nyelv egyenrangú legyen a franciával a korzikai intézményekben – holott ez az egyik leglényegesebb dolog, ami elvárható, és az autonómia egyik legfőbb alappillére.

Abban ugyanakkor bizonyosak lehetünk, hogy Romániában az illetékesek kényelmetlenül fészkelődni kezdtek a francia elnök bejelentése után. Hiszen az őshonos nemzeti közösségek erőszakos asszimilálásában, az állampolgári nemzet koncepciójának kíméletlen megvalósításában évszázadok óta élen járó Nagy Latin Példakép „árulta el” a szent ügyet, az erős identitású őshonos közösségek helyett legfeljebb, amolyan szükséges rosszként csupán maroknyi, érdemi jogokkal nem rendelkező, a kirakatban mutogatható, ünnepeken népviseletbe öltöző, de amúgy románul beszélő közösségekkel tarkított többségi nemzetállam vágyálmát.

Ilyen körülmények között már nehezebben fognak az autonómia elleni „érvek”, bár abban biztosak lehetünk, hogy a bukaresti illetékesek nem akarnak könnyen engedni. Hiszen Koszovó példáján is láthatjuk: hiába támogatja és ismeri el a nemzetközi közösség jelentős része az egykori szerb tartomány önállóságát, a saját őshonos kisebbségeitől rettegő Románia még úgy sem hajlandó elismerni, hogy erre a Bukarest számára legfőbb igazodási pontnak számító Egyesült Államok azóta is kapacitálja. Na meg annak ellenére sem, hogy amúgy 1918 és 1920 között Erdélyt hasonló körülmények között szakították el Magyarországtól, mint ahogy Koszovó függetlenné vált Szerbiától.

Ezen példa alapján vélhetően az illetékes intézmények irodáiban már dolgoznak az „érveken”, miért nem lehet Romániában példa az autonómia leendő korzikai vagy bármilyen más formája.

Ám a jelenlegi és leendő nehézségek és buktatók ellenére azért mégis köszönetet mondhatunk Macronnak, amiért ismét legitim témává tette az autonómia ügyét, ami az erdélyi magyar közösség számára is ismét aktuálissá teszi az önrendelkezés követelését.

Már persze ha egyáltalán van igény az autonómiára, és van olyan magyar párt, amely hajlandó nyíltan és egyértelműen felvállalni az autonómia ügyét.

korábban írtuk

Autonómiát javasolt Korzika számára Emmanuel Macron

Bizonyos fokú, a jelenleginél nagyobb autonómiát javasolt Franciaországon belül Korzika számára Emmanuel Macron francia elnök a szigeten tett csütörtöki látogatása során.