2010. január 27., 10:232010. január 27., 10:23
A megújulási igyekezet érthető is, hiszen véget ért a több mint egy éven át tartó voksmaraton, és már arra is jut idő, hogy véghezvigyék a szükséges átalakításokat, illetve lerendezzék a belső konfliktusokat. A PDL reformláza érthető, hiszen eddig az egyetlen ideológia, ami összetartotta a pártot, a Traian Băsescu iránti feltétlen rajongás volt.
Kétséges azonban, hogy attól, hogy a párt alapszabályában rögzítik a kereszténydemokrata értékek követését, változik-e valami, hiszen a PDL Băsescunak köszönheti létét és kormányzati részvételét egyaránt, az államfőnek ráadásul továbbra is törlesztenie kell a kampánytámogatást a párt moguljainak, így nem kizárt, hogy Honorius Prigoană és a hozá hasonló aranyifjak a továbbiakban is főszerepet kapnak a pártban.
A szocdemeknél is természetes a forrongás, hiszen Mircea Geoană két vereségbe is belevezette a pártot. Ennek nyomán nem csoda, hogy sokan szeretnék lapátra tenni a lila láng lovagját, ami már csak azért is üdvös lenne, mert újabb húzásával – szövetkezne a soviniszta PRM-vel – ismét legitimálná a partvonalra szorult szélsőségeseket. Igaz, ezzel vélhetően csupán Băsescuhoz kíván felnőni, aki – ha már egyszer a román néplélek megtestesüléseként aposztrofálták – igazi lélekbúvárként azzal hűtötte le az autonómiát követelő magyarokat, hogy az egység a románok lelkében van. Jellemző ugyanakkor, hogy egy parlamenti alakulatnál föl sem merül a megújulás szükségessége.
Az RMDSZ továbbra is úgy örvendezik a kormányszerepnek, mint óvodás a karácsonyi üveggolyókészletnek, és a megújulás jegyében csupán annyira futotta, hogy Kelemen Hunor ügyvezető elnöki tisztségét minisztériumi mandátuma idejére az a Takács Csaba veszi át, aki korábban évekig betöltötte a funkciót, illetve hogy Markó Béla a korábbi kioktató stílusban határolódott el az SZNT székelyföldi önkormányzati konferenciájától. Így a jelek szerint továbbra sem érdemes arra számítani, hogy a szövetség az új évben új arcát mutatja majd. Igaz, ebben sincs semmi új.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.