2011. február 04., 10:382011. február 04., 10:38
Megírom tehát a barátomnak: teljes mértékben igazat mond. Mert én is román óvodába és öt évig román iskolába jártam – mert nem volt más –, aztán amikor a körülmények lehetővé tették, magyarul mentünk tovább. A tizennégy éves ágostonfalvi leckének köszönhetem, hogy az átlagosnál jobban használom a román nyelvet, az átlagosnál jóval könnyebben meg tudom érteni a mást, és meg tudom értetni magam. Amiért hálás vagyok. A buta elmélet pedig – miszerint magyar gyermek tanuljon csak román iskolában, mert úgy könnyebben érvényesül – azért valóban buta, mert sok magyar szülő él vele, s a gyermeke mégsem jut semmire. De arra igen, hogy az óvodai és iskolai évek során, emiatt pedig később igen nehezen, vagy egyáltalán nem találkozik a mi magyar nyelvünk és kultúránk éltető forrásaival. A barátomról tudni kell, s ezt is megírom neki, hogy romániai magyar gyermekként nem azért érvényesült jobban, mert román iskolába járt, hanem azért, mert volt hozzá esze, tehetsége, szorgalma, akarata, komolysága és kitartása. Másfelől: mindamellett, hogy a líceumot román nyelven végezte, magyarságát meg tudta őrizni, tudja, hogy kicsoda, hogy hol a helye, sőt az erdélyi magyarság érdekében is sokat tett. Az óvodában és az alsóbb iskolákban magyar nyelven tanult, megrakta tehát az alapot, és nincs szüksége magyarigazolványra ahhoz, hogy hovatartozását bizonyítsa. Az ő példájával azért nem lehet cáfolni a szóban forgó „buta elméletet”, mert sajnos a sokból csak nagyon-nagyon kevesen gondolkodnak és tesznek úgy, mint ő. S megírom neki: senkit sem szeretnék megsérteni, de attól tartok, hogy mind a vegyes házasság, mind a más nyelven való tanulás igen erős tényezői a nemzeti identitásvesztéshez vezető folyamatnak. Szeben megyében, Nagydisznódon, sőt a Székelyföld Brassó megyei peremén, Kőhalomban is találkoztam olyan ízig-vérig székely-magyar, Udvarhelyszékről odatelepedett családokkal, amelyekben ottjártamkor a telepes nagyszülők még kiválóan, otthoni tájszavakkal ízesítve hibátlanul beszélték, a gyermekek viszont már rettenetesen törték, az unokák pedig egyetlenegy szó erejéig sem ismerték a magyart. Pedig a nagydisznódiak esetében mindhárom nemzedék egyazon udvaron, egyazon fedél alatt él!
És egyazon fedél alatt él az a kolozsvári magyar család is, amelyben Mama a kincses városból, Tata a Székelyföldről való, fiuk asszonyostól magyar, az unokák úgyszintén, de midőn a leány román fiúhoz ment férjhez, a dédapróságok ott már csak román szót hallanak. És Dédmama, Dédtata rögtönzött házi magyarórái rendre falra hányt próbálkozásoknak bizonyulnak.
Lám, hogyan zajlik a beolvadásunk, ezekből a családokból két-három nemzedéken át úgy tűnik el a magyar szó, a magyar identitás, hogy észre sem veszik. Megírom a barátomnak tehát: érezned és értened kell, hogy kevesen vagyunk és fogyunk; nem engedhetjük meg magunknak a lustaság és a tunyaság fényűzését. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne nyúljunk annak a szülőnek a hóna alá, akinek nincs elég pénze, hogy otthonától messze iskolában taníttassa magyarul a gyermekét, mert odahaza nincs ahol. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne biztassuk a csüggedőt, hogy ne győzzük meg a lemondót: vállald a keresztet, mert közösen hordozva könnyebb az. És nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne értessük meg a románokkal: mindez nem ellenetek, de értünk szól.
Végezetül megírom a barátomnak: abban egyetértek, hogy az érvényesül könnyebben, pontosabban, annak nyílnak lehetőségei, aki nyelveket beszél. És aki úgy általában: tud. Sajnos a politikai hátteres utalása is helyénvaló, bár mikor nem volt ez így? De azt is látnia kell: neki sem, nekem sem kellett politikai háttér, hogy eljussunk oda, ahol ma tartunk. Azt hiszem, egyikünknek sincs szégyenkeznivalója. És mindketten tudjuk, hol a helyünk.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.