2010. július 01., 07:162010. július 01., 07:16
S ha mindez a képzavar miatt nem érthetõ, teljesen aktuális példával azonnal illusztrálom: lesz még rosszabb. Na ez az egyik. S amióta a gazdasági és pénzügyi válság begyűrűzött, majd megszorító intézkedésekkel tetõzött, egyre gyakrabban közhelyül a szemembe. Mi az, hogy lesz még rosszabb? Miért mondják? Mert most nekem nagyon jó, de ne éljem bele magam, vagy most erõsen pocsék, de nehogy bizakodni kezdjek, hogy valahogy túlélem. A cél tehát az, nehogy esetleg jól érezzem magam. Az ilyen embernek, aki képes ilyeneket mondani, nemes egyszerûséggel hátat kellene fordítsak, hagyjam, hogy tobzódjon saját szadizmusában, ahelyett, hogy zavarkeltõen ingatom a fejem: ne lehessen eldönteni, helyeslõen bólogatok vagy rosszalóan csóválom. Ennek a megállapításnak egy tõrõl fakadóan még tucatnyi rokonértelmûje van: ezzel együtt kell élni, még sose volt, hogy valahogy ne legyen, te tudod, nézd a jó oldalát. Hasonlóan kegyetlen, a szedd össze magad felszólítás. Ha akarom és tudom, anélkül is megteszem, hogy ezt valaki nekem megmondja. Ha meg erre képtelen vagyok, csak a nyomoromra tesz rá egy lapáttal, hiszen szembesít azzal, még magamat se tudom összekapni. A kérdések még rosszabbak, mert még arra is kényszerítenek, hogy valamit válaszoljak. A költõi kérdés számomra csak papíron létezik, ha valaki nekem szegezi, úgy érzem, felelnem kell. Ezért feszengek például ettõl: hogy fázhatsz húsz fokban, vagy hogy lehetsz fáradt, életedben nem kapáltál egy sort. Már rendezgetem is a gondolataimat, a hidegérzetrõl, a levegõ nedvességtartalmáról, az esetleges érszûkületemrõl, az állandó összpontosítás, képernyõbámulás agysejtgyilkos hatásáról, a hajnali kapálás jótékony, sikerélményekben dús, izom- és adrena-linnövelõ következményeirõl. Persze mindezt nehéz elmondani valakinek, akivel éppen csak összefutottál a sarkon. Ezért könnyebb válaszolni édesanyámnak, ha nekem szögezi: megjöttél?
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.