Legyen más is szerencsés!

Minap például Csíkszeredába kellett mennem, és délig dolgom végeztével sikerült úgy megjárni a megyeszékhelyet, hogy a „szolgálati helyemről” se hiányozzak sokat. Na, de mi történt? Késett a vonat ötven percet – kihangsúlyozom, szerencsémre, egyébként eszembe sem jutott volna, hogy autóstoppal is beutazhatnék Csíkszeredába. Aztán továbbra is szerencsémre az állomási taximegállóban ott várakozott a kedvenc taxisom, aki ismeretségi alapon félárban elröpített a kisvárosom „stopmegállójába”. Itt öt percet sem kellett várakoznom, és máris jött egy ismerős, aki kevesebb, mint egy óra alatt a megyeszékhelyre szállított. Ráadásul ingyen! A hivatalban, ahová mentem, már vártak, és kávézással együtt alig több mint egy óra múlva a jól végzett munka örömével távozhattam, természetesen a csíkszeredai „stopmegállóba”. Innentől pedig majdnem minden úgy zajlott, mint jövet, annyi különbséggel, hogy jó szándékú román emberek szállítottak haza. Szóval egy-egy napon ilyen szerencsés vagyok… S ha már itt tartunk, nem hagyhatom ki azt sem, milyen szerencsés voltam akkor, amikor ellopták a pénztárcámat – úgy kb. egy hónappal ezelőtt. Akkor ugyanis az történt, hogy mivel pénteki napon emelték ki a vonaton a táskámból a pénztárcát – szerencsémre – a hét végére való tekintettel nem jelentettem a rendőrségen a lopást. Csupán a bankot hívtam fel valami éjjel-nappal hívható zöldszámon és jeleztem: „bukszával” együtt ellopták a bankkártyámat is. És noha akkorra már „fényes-üresre takarítottam” a számlát, tartottam tőle, nehogy egy ügyes banki tolvaj kezébe kerüljön és gyártson nekem egy jó nagy hitelt, hogy legyen legalább három évig amiért dolgoznom. De a személyit és egyéb igazolványaimat nem jelentettem. És láss csodát, megint mekkora szerencsém lett?! Hétfőn reggel a postáról hívtak telefonon, menjek a pénztárcám után, mert a reggeli postával megérkezett. „Pénz kivételével minden igazolvány benne van, még a bankkártya is” – közölte a hivatalnok. Aztán míg mentem a posta felé, kiagyaltam, üzenhetnék a Kedves Tolvajnak. Akkor elmaradt, de most megteszem: „Ha máskor ellopja az én, vagy a más pénztárcáját, miután kiüresítette a garasoktól, dobja be az első postaládába.” Már nem egyébért, de hogy más is legyen olyan szerencsés, mint én.