Szokásuk szerint a romániai ügyészek ezt az esetet is néhány évig fogják vizsgálni, amíg a szeretteiket elveszítő hozzátartozókon kívül senki nem emlékszik majd arra, mi is történt a bukaresti Matei Balș járványtani kórház koronavírusos betegeket ápoló részlegén 2021. január 29-én, pénteken hajnali öt órakor. A kisebb baleseteket is beleszámítva, az elmúlt időszakban öt kórháztűz pusztított romániai egészségügyi intézményekben, amelyek közül a legsúlyosabb a tavaly novemberi karácsonkői baleset volt, amelyben tíz beteg lelte halálát.

Romániai kórházakba korábban sem számított életbiztosításnak befeküdni, az utóbbi esztendő koronavírus-járványa azonban kimutatta a minden sebből vérző egészségügyi rendszer összes rákfenéjét. Egy olyan rendszerét, amelyben az elmúlt években a tetemes fizetésemeléseken kívül nem történt semmi. A politikusok azt gondolták, hogyha az orvosoknak több ezer eurós fizetést adnak, és a nővérek bérét is jelentősen megemelik, ez a gesztus megoldja az egészségügy összes gondját-baját.

Hamar kiderült azonban, hogy a több pilléren nyugvó rendszert úgy nem lehet életben tartani, hogy csupán az egyik pillért (az alkalmazottak fizetését) duzzasztják fel, miközben kórházfenntartásra, javításra, új kórházak építésére alig marad pénz. (Mellesleg az orvosi bérek tetemes megemelésével sem ért el sokat az egészségügyi tárca, mert a fiatal orvosok változatlanul elmennek Nyugat-Európába a lerobbant hazai egészségügyi infrastruktúra miatt.) Némileg érthető tehát Florin Cîțu miniszterelnök kifakadása, aki a közismert romániai valóságot kürtölte világgá, hogy a hazai egészségügy költségvetésének mintegy kilencven százaléka bérekre megy el. A kérdés csak, hogy ki a hibás ezért? Mire számíthat kirohanásával a miniszterelnök? Vajon fizetésnapkor be fognak somfordálni bűntudattal az orvosok, hogy bérük egy részét felajánlják új kórházak építésére? Aligha. De nem is ez a megoldás. A bűnbakkereső miniszterelnöki panasz a tömegnek szól, hogy valakire rá lehessen mutatni: ők a bűnösök!

Az eddigi út nyilván járhatatlan, és más európai országok mintájára sok új kórházat kellene építeni. Jómagam nemrég az Osztrák–Magyar Monarchia idejében beindított egyik kolozsvári kórházban jártam, és ahogy bekeveredtem az alagsorba, elképesztett a falakból kilógó rozsdás csövek és lerobbant villanyvezetékek látványa. Nem kell hozzá különösebb építészeti szaktudás, hogy az ember belássa, a rég lejárt kórházi infrastruktúra minimális túlterhelés mellett is óriási veszélyeket rejt magában. Az ad-hoc módon kialakított intenzív osztályok megsokszorozódott áram- és oxigénszükségletének biztosítása csak nagy kockázatokkal megoldható. A szaporodó kórháztüzek a sok évtizede elhanyagolt infrastruktúrának a következményei, amit csak új beruházásokkal lehetne orvosolni. Országszerte számos, magántőkével működő új, modern kórház épült. Ha az állam saját erőből nem képes beruházni, akkor ezt a pászmát kéne támogatnia, és az itt kezelt betegek költségeit számolja el.

Miközben a magánvállalkozások által működtetett iskola, kórház vagy étterem megnyitásához mindenféle hivatali engedély szükséges, az állami kórházak közveszélyes állapotban is üzemelhetnek, merthogy a hatóságok szerint ezeket nem lehet bezárni, működtetésükre nincs alternatíva. Dehogyis nincs! Ez a tipikus romániai kettős mérce, amit iskolakezdéskor is mindig megtapasztaltunk sok falusi tanintézet esetében, amelyek a legszükségesebb egészségügyi előírásokat sem teljesítik. A törvények vagy mindenkire egyformán vonatkoznak, vagy senkire. Kórházak esetében pedig ez hatványozottan igaz.

„Csupán” a törvényeket kellene betartani, és akkor nemcsak fizetésekre, hanem új kórházak építésére is lenne pénz. Ez jelenthetné az igazi nagy kórházreformot!