2011. január 31., 10:082011. január 31., 10:08
Gyakran kell mélyhűtött csirkelábat vennem nekik. Egykilónyit úgy esznek meg szemrebbenés nélkül, mintha esti meccsnézés közben csipszet ropogtatnának a dobozos sörük mellé. Ez nem lenne baj, mert aprópénzbe kerül a csirkecipő, csakhogy manapság már ezért is komoly testharcot kell vívni. Nem is gondoltam volna, hogy a boltba heti két alkalommal érkező szállítmányra ilyen hamar lecsapnak. Ha szombaton és szerdán nem vagyok ott a koraesti órákban, amikor a friss adag érkezik, könnyen felkophat a Bodri álla. Meg is szoktam venni négy csomagot, legyen, elfér a hűtőben, meg egyébként is fogyókellék. A nyugdíjas nénik viszont, akik elé igyekszek betolakodni a sorba, nagyon csúnyán néznek a pápaszemük sarkából, és csak műfoghegyről hányják oda nekem: Csak nem a kutyának viszi? De bizony! – mosolygok kajánul.
Meg sem próbálom lefesteni, mekkora villámokat szórnak a szemükből. Ők abból a finom kis olcsó lábikóból milyen pompás ünnepi pörköltet és húslevest főznének, még az utolsó falatkát is leszopogatnák róla. Sőt lehet, a gyenge kis csontját is megropogtatnák a gyémántfogaikkal. Erre én, a néniéheztető kutyapecér meg nassolnivalónak viszem azoknak a dögöknek. Az utóbbi időben ki is fogyott a készlet, és bármikor megyek, azzal fogad az eladó, hogy nem hoztak neki árut. Lehet, már a vágóhídon felvásárolja az egész készletet a bevásárlószatyros nénik szakszervezete. Nem is fáradozok a lábak keresésével, az első hentestől megveszem a legkevesebb húst tartalmazó csontot. Ez nem is néz ki rosszul, még a nyál is öszszefutna a számban tőle, ha nem tudnám, milyen céllal kerül a zacskóba. Hazaérve hűvösre teszem, este már nem adjuk a négylábúknak, mert tele hassal roszszat álmodnának. Reggel tekerek a munkába, nincsen időm csontozni. Délután hazaérve látom, a kutyának szánt hús a lábasban gőzölög, komoly fűszermennyiséggel nyakon öntve. Hát ezt meg kellett kóstolnom, mert nem mindennapi az eset! Jó is lett volna, ha a pörkölt tényleg húsízű lett volna, de a sok csont között nekem csak a finom falatok emléke maradt. A kuvaszok bezzeg megint jól jártak!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.