2009. április 02., 13:372009. április 02., 13:37
Olybá tűnt, mintha a két nemzet között lassan normalizálódik a viszony. Akkor bizonyára még a legpesszimistábbak sem gondolták volna, hogy 2009-ben, öt évvel a két ország EU-csatlakozása után a szlovákiai elnökválasztás fő témája a magyarkérdés lesz. Hogy a második forduló előtt annak a jelöltnek kell majd szurkolnunk, aki ugyan határozottan elutasítja az autonómiát, de legalább nem kvaterkázik azzal a magát szociáldemokratának tartó kormánypárttal, amely két fasiszta pártot emelt be maga mellé a kormányba, és amely gondolkodás nélkül beállt a magyargyűlöletet szinte már államvallási rangra emelő, miniszteri tárcákkal rendelkező frusztrált szélsőjobbosok kórusába. Mint ahogy azt sem sokan gondoltuk volna, hogy Romániában államfői szintről kezdik gerjeszteni a magyarellenes indulatokat a választási kampány küszöbén. Traian Băsescu mucsai megnyilvánulásai – románellenes etnikai tisztogatást vizionált a tömbmagyar vidékeken, majd a kulturált, jószomszédi kapcsolatok elemi protokolláris szabályait felrúgva visszavonatta Sólyom László gépének leszállási engedélyét – egy tőről fakadnak a szintén újabb elnöki mandátumra pályázó Ivan Gasparovic kijelentéseivel, amelyek szerint Szlovákiában nincsenek magyar iskolák, csak szlovák tanintézmények, amelyekben magyarul is tanulnak. A két országot is egyre inkább szorongató válságban értelmes, szakszerű, a lakosság megnyugtatására és a gazdaság rendbetételére alkalmas program híján, korrupciós gyanúkba keveredve mindkét elnök a legprimitívebb eszközhöz folyamodik. A magyarok ellen uszítja a többségi társadalmat, kihasználva azt, hogy Magyarország minden korábbinál nagyobb káoszba süllyedve képtelen őket megvédeni. A konjunktúra most a Băsescu- és Gasparovic-féle kútmérgezőknek kedvez. Kérdés, hogyan tudják majd ismét ihatóvá tenni a vizet, ha újabb mandátumot nyernek. Már ha egyáltalán szándékukban áll eltakarítani az általuk beleöntött szennyet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok