Kulturkampf

Az ötlet zsenialitása abban rejlik, hogy ezzel a lépéssel sikerül valamelyest átvenni a kezdeményezést a közbeszéd tematizálásában, és amíg a közvélemény azon csámcsog, hogy a miniszterelnök felszólította az állami intézményeket, mondják le Magyar Hírlap-előfizetéseiket Bayer Zsolt amúgy valóban éles hangú írása miatt, addig sem a kormány tehetetlenségéről és felelősségéről van szó. Igaz, ettől a romák helyzete még nem változik, de legalább sikerül némileg visszafogni az állami kiadásokat, ami ilyen válságos időszakban kész áldás. A Bayer-írás állatoknak nevezi a veszprémi gyilkosság elkövetőit – azt már persze elfelejtik megemlíteni, hogy a móri mészárlás tetteseit is ugyanígy minősíti –,  és keresetlen hangnemben fogalmazza meg, mennyire álságosan viszonyul ma a média és a politikum a romakérdéshez. Mekkora terhet jelent, és mekkora akadályt a probléma megoldásában az úgynevezett „politikai korrektség” kóros kényszere, amelynek az a lényege, hogy tilos kimondani, mi is történik valójában, mert politikusok, véleményvezérek és publicisták szerint az máris rasszizmusnak és uszításnak minősül. Ennek nyomán aztán az a helyzet áll elő, hogy a kormányoldal ideológiáját képviselők – akik rendszerint a szabadság és egyenlőség bajnokaiként szeretik emlegetni saját magukat – lelkesen korlátozzák a szólásszabadságot, amikor megpróbálják rákényszeríteni a társadalomra saját terminológiájukat és gondolkodási sémájukat, aki pedig nem hajlandó idomulni a narratívájukhoz, rasszistának bélyegzik. Ez bizony ugyanolyan kulturálatlan gyakorlat, mint egy hátrányos helyzetű közösséget kollektíve megbélyegezni a közösség néhány tagjának bűncselekményei miatt. Ami amúgy a Bayer-írásból nem olvasható ki egyértelműen – de a kormányfőt kulturkampfos igyekezetében ez már a legkevésbé sem zavarja. A lényeg, hogy bojkottálni lehet – és elterelni a figyelmet a valós problémáról.