Koalíciós riválisok

Elképesztő hatékonysággal kezdett működni az elmúlt hetekben a romániai igazságszolgáltatás: az egy főre eső DNA-őrizetbe vételek száma valószínűleg minden korábbi rekordot megdöntött. A híradások szinte naponta beszámoltak egy-egy korrupciós ügy felgöngyölítéséről, amelyek főszereplői az utóbbi időben jórészt a belügyi tárcának alárendelt intézményekből kerülnek ki.

Balogh Levente

2009. március 26., 11:202009. március 26., 11:20

A több erdélyi megyét is érintő jogosítványbotrány után tegnap a belügyminisztérium belső hírszerzésének vezetőjére került sor, így az embernek az az érzése támadhat, hogy az ország összes korrupt hivatalnoka ennél a tárcánál talált munkát. Ami persze egyáltalán nincs így: bár tény, hogy jellegénél fogva a belügyminisztérium azon intézmények közé tartozik, amely különböző szervei révén napi kapcsolatban van az állampolgárokkal, így gyakoribb, hogy a különböző ügyintézések meggyorsítása érdekében néhány ezer euró vagy a legutóbbi sertésvágásból származó kóstoló is részévé válik a közigazgatási ügymenetnek, vélhetően nem ez a tárca tekinthető a romániai korrupció egyetlen gócpontjának. Az, hogy épp a belügyminisztériumon belüli törvénytelenségekre derült fény, valószínűleg két okra vezethető vissza. Az első ezek közül az, hogy Romániának bizonyítania kell: az országban a bírálatok ellenére hatékonyan működik a korrupcióellenes küzdelem, ezért nincs szükség arra, hogy az Európai Bizottság fenntartsa az ország igazságszolgáltatási rendszerének megfigyelését. Így aztán a korrupcióellenes ügyészek menetrend szerint szállítják is a korrupt hivatalnokokat, amivel amúgy nincs is semmi baj. A másik lehetséges ok viszont már súlyosabb, és a kormánykoalíción belüli feszültségekre utalhat. A PDL még mindig nem nyelte le a békát, amit az jelentett, hogy a belügyi tárcát a szociáldemokraták kapták meg – Vasile Blaga korábbi belügyminiszter közölte is, hogy szívesebben töltené be ismét a régi, megszokott tisztséget – , így a Traian Băsescu államfő, korábbi PDL-elnök befolyása alatt álló DNA bevetésével próbálják gyengíteni a PSD pozícióit. Ezzel egyrészt a „koalíciós rivális” ázsióját csökkentik, másrészt talán abban reménykednek, hogy előbb-utóbb mégiscsak megkapják a minisztériumot. Márpedig ez azért jócskán csökkenti a korrupció felgöngyölítésére irányuló igyekezet hitelét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben