Miután Marosvásárhelyen sikerült páros lábbal felrúgni a kompromisszum esélyét, most Kolozsvárott keményített be az RMDSZ, felpanaszolva, hogy a rivális pártok folyton bírálják a szövetséget. A retorika ismerős, nem ez az első alkalom, hogy az RMDSZ azzal vádolja ellenzékét, hogy a szövetség kiváló megvalósításai ellenére a konstruktív hozzáállás helyett csak pocskondiázni képes a tulipános alakulatot, miközben mégis szeretne együttműködni vele.
Holott a bírálat és az együttműködésre való szándék nem zárja ki egymást. Elvégre ha a rivális pártokban tevékenykedő politikusok annyira szeretnék a szövetséget, akkor valószínűleg ott politizálnak. Viszont a józan ész felülkerekedhet az ellenszenven: ha közös fellépés szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen a magyarság, akkor ezt meg kell lépni. Az esetleges koalíciók amellett, hogy jobban mozgósíthatják az RMDSZ politikájából kiábrándult választópolgárokat, arra is jók lehetnek, hogy a szövetség fölötti kontrollt lehetővé tegyék. Hiszen az RMDSZ eddig kényelmes helyzetben volt, úgy számolt el a választóknak, ahogy éppen akart, néhény útszakasz leaszfaltozása, egy-két sportcsarnokavatás feledtette a teljesítetlen vállalásokat. Egy politikai partner viszont hatékonyabb eszközökkel kérhetné számon az ígéreteket. Igaz, az RMDSZ szempontjából épp ez lehet a koalíciókötés egyik legfőbb ellenérve.
Nem mintha amúgy arról lennénk meggyőződve, hogy az RMDSZ-szel rivalizáló magyar pártokban csupa önzetlen, szerzetesi és apácai lelkületű ember tevékenykedik, aki egyéni gyarapodásra nem, csakis a közösség épjtésére szeretné felhasználni pozícióját. De ha az összefogás révén mégiscsak nyerhet a közösség, talán érdemes lenne megpróbálni. Hiszen helyi szinten talán a magyar pártok is lehetnek olyan jó partnerek, mint az USL.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.