JEGYZET – Pontosan nem tudnám megmondani, huszonhét esztendő alatt hányszor szökött égig a kedv tisztázni végre, mi is történt 1989. december 22-én.
2016. november 22., 18:582016. november 22., 18:58
Látszólag véletlenül támadt a kutató vágy, de csak látszólag. Mert kisebb-nagyobb csinnadrattával sokszor nekiláttak már, de aztán hirtelen mindig hamvába is holt a kedv. És kókadozott egészen a következő felhorgadásig. Ha érdemes volna több időt fordítani a kutakodásra, kiderülne, hogy épp a véletlen áll a legtávolabb ettől a hullámvasúthoz hasonlító kíváncsiságtól, egy-egy populista mázzal bekent szavazatszerző kampány viszont annál közelebbinek tűnhet.
Ilyen egyszerű a magyarázata a közben szinte észrevétlenül és vonatkozó eredmények nélkül eltelt huszonhét évnek, illetve annak, hogy most megint igyekeznek meglovagolni az akkori eseményeket, hangoskodva és kardoskodva hirdetni azt, amit mindannyian tudunk: hogy pontosan még mindig semmi nem egészen világos, és egyelőre nem is lesz. Senkinek nem szeretnék érzelmi programot előírni, megmondani, mit és hogyan érezzen, a magam részéről viszont egyet biztosan nem felejtek el: azt a leírhatatlan örömet, amit kezdetben többedmagammal együtt éreztünk. Felhőtlen, igazi öröm volt, amit olyankor érez(het) az ember, amikor olyasmi következik be, amiről legföljebb álmodni álmodott.
A kezdeti öröm után viszont sorra bújtak elő az események nagy zsákjából a szögek, velük együtt pedig lépésről lépésre halványult az öröm. Mígnem elmúlt: hamar és végleg. Amikor zajosan előcsörtettek azok, akik addig is elöl jártak, megtörténtek az első nagy köpönyegfordítások, és a legvéresszájúbb papagájokból „titokban\" mindig mélyen ájtatos, lelkük mélyén szerény ibolyák lettek. Sorra alakultak a különböző pártok, elkezdődött a mocskolódás, ha nem csalódom, legelőször azoknak a ledorongolása, aki több évtizedes emigráció után hazasiettek, csakhogy közben a szájalók szerint tejben és vajban fürödtek, vagy ha nem is, szójából gyártott szalámit nem kényszerültek enni.
Az első hónapokban a szójaliszt felhánytorgatása volt a sláger, majd később jött csak a „nem adjuk el az országot\". Közben lezajlott az első bányászjárás, az Egyetem téri jogkövetelők a bányászok ütlegei mellett megkapták a naplopóvá nyilvánítást, egyszóval állt a bál. És tulajdonképpen azóta is áll. Ha változó hangerővel, de cirkusz cirkuszt ér. Már nevetni sem lehet a pártok közt szlalomozók nagyhangú ártatlanságán, túlélni is leginkább csak úgy, ha felidézzük a tiszavirág-életű, kezdeti örömünket!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
szóljon hozzá!