VEZÉRCIKK – Szigorúan pártpolitikai tekintetben sikerként könyvelhető el az, hogy az RMDSZ elérte a küszöböt, és két képviselőt küld az Európai Parlamentbe, a közösség megmaradásáért folytatott érdekvédelmi munka szempontjából azonban a háttéradatok inkább alapos önvizsgálatra késztetnek.
2014. május 27., 20:072014. május 27., 20:07
A hét évvel ezelőtti EP-választásokhoz képest a magyar összképviselet most több mint 100 ezerrel kevesebb voksot kapott, 2009-hez viszonyítva pedig 80 ezer szavazat hiányzik. Rendkívül aggasztó a helyzet a székelyföldi „húzómegyék” tekintetében: Hargita megyében több mint 16 ezer választópolgár „veszett el” öt év alatt, míg az idei háromszéki eredmények katasztrofálisnak tekinthetők, hiszen a magyar képviseletre öt évvel ezelőtt szavazók negyede, több mint 13 600 polgár gondolta most másként.
Annyian leszünk, ahányan szavazunk – hirdette kampányában az RMDSZ. Nagyon szomorú, hogy a szövetség szerint ennyien: 350 ezren vagyunk. Erre rálicitálva még álságosabb hozzáállás úgy értékelni az eredményeket, hogy ez siker az RMDSZ és az erdélyi magyar emberek számára is – olyan dörzsölt duma ez, amellyel mindent győzelemként kell eladni a népnek.
Csak a pártpolitikai elvek vezérelték az RMDSZ-t akkor is, amikor elutasította a hárompárti összefogást. Ezzel egy olyan útvesztővé rajzolta át az erdélyi magyar közéleti térképet, amellyel csak annyit nyert, hogy kényszerpályára száműzte riválisait, és most azt sem bánja, hogy romboló stratégiája miatt – a 2009-es összefogás tulipános eredményéhez képest – egy képviselőt elveszített.
Az ellenzék is ennek a dzsungelpolitikának az áldozata, de ugyanakkor paradox módon „bűnrészesnek” is tekinthető, hiszen ha az MPP nem válik csatlóspárttá, ha Tőkés László nem vált országot, vagy ha az EMNP fel meri kínálni a választás lehetőségét, biztos, hogy most – az RMDSZ diskurzusát követve – nem csak ennyien lennénk.
A brüsszeli képviselet kiharcolása – amelynek fontossága mindent felülírt – a kevesek diadala. Megint csak reménykedni tudunk: az RMDSZ legalább a számoknak elhiszi, hogy a 2007-es versenyhelyzet, a 2009-es összefogás és az idei magánakciózás tanulságait összevetve utóbbi a legrosszabb út, és ilyen többé nem fordul elő.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!