2010. április 07., 10:052010. április 07., 10:05
A minap arra lettem figyelmes, hogy hatalmas sor kígyózik az egyik bankautomatánál, s érdekes módon, mind nagy, színes rokolyákba öltözöttek teszik ezt. És persze a sor legelején nagy zsúfoltság, zsibongás, sutyorgás. Bele sem gondoltam, hogy mi lehet az oka, de éleslátású barátnőm percek alatt megfejtette a színes sorok okát: roma nemzetiségű kisebbségi testvéreink ilyen napokon veszik fel a szociális segélyt. Pontosabban felvennék, ha tudnák. De nem értenek hozzá. Viszont ahhoz annál jobban, hogy mindig, minden helyzetben feltalálják magukat.
Mert minek álljon tétlenül az automata mellett az őrző-védő cég egyenruhás úriembere, ha segíthet is munkaidejében? Unja? Nem kötelessége? Nem probléma: két lejért biztosan segíteni fog.
És lám, működik! Az egyenruhás elveszi a kártyát, bepötyögi a kis, gyűrött papírfecniről a jelszót, és nullázza a bankszámlát, majd a jótettért cserébe mindenféle feltűnés nélkül, de mondhatnám azt is, hogy véletlenül, a zsebébe csúszik két lej. Ezzel aztán mindenki elégedetten távozik: a rokolyás boldogan, mert elkezdheti a régen áhított vásárlást, az egyenruhás pedig kipótolja a szűkös családi költségvetést, vagy éppen egy görbe este számláját rendezi a csúszópénzből.
Jól van ez így? Mert minek tudni írni, olvasni, netán románul is, legalább a bankjegy-automata kedvéért, ha nem feltétlenül szükséges? És most, miközben morfondírozom a jelenségen, más vonatkozás világossá válik: automatizált, önkiszolgáló, interneten utaló, virtuális szerelmeket bonyolító világunkban vajon nem a személyes kapcsolatok hiányának pótlását látom az egyenruhás és a rokolyás között?
Mert nem izgalmasabb, kellemesebb csacsogva, hogy-vagy-köszönöm-jól közepette intézni ügyes-bajos dolgainkat? Ekkor jöttem rá, hogy nem is biztos, hogy tudatlanság, hanem inkább a személyes kapcsolatok fenntartása az, ami havonta két lejbe kerül. És akkor ők még olcsón megúszták…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok