2010. április 30., 11:542010. április 30., 11:54
A közállapotok itt is hasonlóak a székelyföldiekhez: előfordul, hogy a vidéki, kisvárosi gyerekek legfeljebb akkor hallanak román szót, ha felutaznak Nagyváradra, a köztereken magyar szobrok és emlékművek, az üzleteken kétnyelvű feliratok láthatók. Sőt abban is hasonló a helyzet a székelyföldihez, hogy az infrastruktúra itt is ugyanolyan lerobbant.
Ha tehát arról van szó, hogy a Székelyföld önrendelkezését szeretnénk elérni, akkor az Érmellék is ugyanilyen joggal jelentkezhet be az autonómia valamely formájáért. Nem titok, hogy – amellett, hogy jórészt szimpátiával figyelik a székelyföldi autonómiaküzdelmeket – a partiumi magyarok azért némileg háttérbe szorítva érzik magukat. Éppen ezért van itt az ideje a kétpillérű autonómiáról beszélni: ha az érmellékiek – politikai szimpátiától függetlenül – úgy gondolják, hogy valóban bizonyos fajta, a régió sajátosságainak megőrzésére irányuló önrendelkezést szeretnének, a két tömbmagyar közösségnek össze kell hangolnia önrendelkezési követeléseit, hiszen önmagában sem a székely autonómia nem jelent kellő mozgósító erőt a Partium számára, sem fordítva.
Együtt viszont erősebb lehet a hangjuk, és az elérendő cél érdekében követendő stratégia kidolgozásában is hatékonyabbak lehetnek. Egyértelmű az is, hogy az önrendelkezés egyetlen régió számára sem lehet öncél, világosan meg kell fogalmazni, hogy ha szükség van rá, akkor mi az, amiben előbbre viheti a vidéket. Dőreség olyan „Kis-Magyarországokban” gondolkodni, ahol majd mi leszünk az urak, a románok meg az elnyomott kisebbség. Az önrendelkezés célja az, hogy kereteket teremtesen egy olyan politika számára, amely a helyi igények ismeretében, helyi szinten hozza meg azon kulturális, oktatási, infrastrukturális fejlesztésre vonatkozó döntéseket, amelyeket egy távoli központ hivatalnokai nem tudnának kellő empátiával kezelni, viszont az összes ott lakó életminőségét javítják. Függetlenül attól, hogy valamely többség vagy kisebbség tagjai.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok