Kampánypótcselekvők

Nem mintha azt akarnánk állítani, hogy a szociálliberális koalíciót az elmúlt két évben akár csak egy percig is azzal lehetett volna „vádolni”, hogy felelős, megfontolt és előrelátó pénzügy-, befektetési, nyugdíj- vagy bérpolitikát folytat. A kormányoldal a statisztikák szerint dübörögve növekvő gazdaság eredményeit a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek emelésén keresztül „osztotta” meg a polgárokkal, ami nem sok vízióról tesz tanúbizonyságot. Főleg ha valójában csupán mérsékelt gazdasági teljesítmény áll az emelések mögött, hiszen csak a fogyasztás, ezen keresztül pedig a külkereskedelmi mérleghiány és az infláció nő. Viszont elvileg alkalmasak lehetnek arra, hogy eltereljék a figyelmet az érdemi elképzelések hiányáról, valamint arról, hogy a kormányoldal számára a fő prioritás az igazságügyi törvények módosítása, amely nem csupán az ügyészi visszaélések felszámolására alkalmas, hanem arra is, hogy elhárítsák a jogi felelősségre vonás rémét a korrupciós ügyekbe keveredett politikusok feje felől.

Nem mintha az ellenzék teljesítménye bármivel jobb lenne: ide-oda csapkodnak, mint hal a szatyorban, kritikátlanul, ájult rajongással szajkóznak minden, a kormánnyal szemben Brüsszelben vagy bármilyen más nyugati kancellárián megfogalmazott bírálatot – amelyek egy része az ő „feljelentéseik” nyomán született –, miközben ők sem állnak elő semmilyen kézzel fogható stratégiával. Ehelyett bizonyos időközönként minden tehetetlen bukaresti ellenzék utolsó mentsvárához, a semmilyen sikerrel nem kecsegtető bizalmatlansági indítványhoz folyamodnak.

A leginkább szem előtt levő ellenzéki maga Klaus Johannis államfő, aki a viszonylag passzívan végiglébecolt négy év után a választási évre aktiválta magát, de neki sem telik többre, mint hogy egyes miniszteri kinevezések halogatásával, illetve a több büntetőjogi eljárásban is érintett PSD-elnök bűnözőnek titulálásával törjön borsot a kormányoldal orra alá.

A következő tizenkét hónapban pedig ennek a mindkét oldal részéről enyhén szólva is halvány teljesítménynek a hatványozódására számíthatunk. 

Az alaphangot az ellenzéki oldal adta meg. Egyrészt az újabb bizalmatlansági indítvánnyal, amelynek elfogadására semmilyen esély nem mutatkozik, mivel még az RMDSZ támogatásával sem kapná meg a kormánybuktatáshoz szükséges számú szavazatot. De legalább úgy tűnik, mintha az ellenzék tenne valamit, és ezáltal bekerül a hírekbe. És a pótcselekvést még meg lehet spékelni minden pótcselekvések pótcselekvésével: a magyargyűlölet szításával, hiszen az amúgy is esélytelen indítvány kudarcát a magyar szervezet nyakába lehet varrni.

Másrészt Johannis sem állít ki magáról hízelgőbb bizonyítványt, amikor abban látja az államfői, államférfiúi viselkedés nonpluszultráját, hogy miniszteri kinevezések elutasításával csinál bohócot a kormányból – és magából.

Ehhez méltó reakció a kormányoldal részéről Liviu Dragnea legújabb felvetése, amely szerint a parlamentnek hazaárulás miatt vádemelést kell kezdeményeznie az államfő ellen, amiért az kétségbe vonta Románia alkalmasságát az EU soros elnökségének átvételére.

Maguk a kormánykoalíció politikusai is jól tudják, hogy a vádak egyrészt nevetségesek, másrészt az eljárásra sincs sok esély, hiszen hiányzik a kétharmados parlamenti támogatás hozzá. De „bónuszként” addig is hazaárulónak lehet bélyegezni az államfő védelmére kelő politikusokat és sajtót, miközben a baráti médiában a hazafi pózában tetszeleghetnek.

A felelős, a polgárok érdekeit, jólétét szolgáló politizálásnak pedig már a látszata sincs meg. Nem mintha az érintettek – azaz a polgárok – nem igényelnék. Hanem azért, mert akiknek a választópolgároktól kapott felhatalmazás nyomán ez lenne a feladatuk, egyszerűen képtelenek rá.
Kormányoldalon és ellenzékben egyaránt.