Makkay József
2018. november 20., 08:472018. november 20., 08:47
2018. november 20., 14:282018. november 20., 14:28
Kilencvenes évekbeli történet jut eszembe a romániai restitúció magyar vonatkozású megtorpanásáról. Egy gazdakör két világháború közötti értékes ingatlanának kolozsvári visszaperelése kapcsán olyan román ügyvédet ajánlottak, aki „felsőbb körökben” is jártas. Bennfentes ismerősöm szerint ha ő nem biztat, akkor nagy valószínűséggel esélytelen a több évig elhúzódó per.
A jogász őszinte volt: kertelés nélkül elmondta, a román bíróknak tele van a hócipője azzal, hogy a magyarok mindent visszakövetelnek, amit olcsó román munkaerővel, jobbágymunkával, a románság kiszipolyozásával építettünk fel. Ügyünket nem akarta elutasítani, de legalább elmondta, hogy sok román bíró mit gondol a magyarságról és a magyarság jogköveteléseiről.
Azóta húsz év is eltelt, és a restitúció kapcsán gyakran eszembe jut jogász ismerősöm keresetlen véleménye a román jogi közgondolkodásról. Amit nemcsak a hazai bíróságokon osztanak, hanem neveltetése miatt a román társadalom jó része is így vélekedik.
Nemrég Gyulafehérváron találkoztam hasonló szöveggel a székesegyház szomszédságában egy népes román diákcsapatnak magyarázó történelemtanár szájából. „Eredeti” történelemszemlélete szerint a magyar templomot a „magyar megszállás” idején román jobbágyokkal építtették fel. Ami természetesen nem igaz, mert Szent László korában Gyulafehérváron még nem éltek románok – amúgy Erdélyben máshol sem –, de ha történetesen éltek volna, egy román történész szájából is nehezen értelmezhető, hogy miért megalázó az, ha korabeli román munkások is részt vettek egy magyar templom építésénél magyar, szász vagy más kőfaragók társaságában. Azt ugyanis nem gondolhatják komolyan, hogy a román munkásnak a magyar főúr feleannyi bért adott volna csak azért, mert ő román volt. Bármennyire is hihetetlen egy-egy román történész számára, a középkorban is volt munkaerőpiac, és az akkor is vonzóbb erdélyi megélhetés csalogatta ide – mai szóhasználattal élve – a „román vendégmunkásokat”, akik erdélyi megtelepedésük után nem akartak elmenekülni a „nagy rabszolgaság” elől. Földet műveltek, juhokat legeltettek, vagy éppen templomot építettek. Ahogyan ma is teszik, ha éppen kimennek Nyugat-Európába mezőgazdasági vagy ipari munkára.
Ha ilyen előzmények után vizsgáljuk az erdélyi magyarság jogköveteléseinek – beleértve a visszaszolgáltatásnak – a megtorpanását, akkor valamivel érthetőbb a folyamatos elutasítás, amivel a többségi társadalom az ország őshonos kisebbségeit kezeli. Ennek gyökerei mélyen beleivódnak a rólunk tanított történelmi hazugságokba, amelyek a rendszerváltás óta gyakorlatilag semmit nem változtak. Van ugyan néhány kiváló román történész – hogy csak a legismertebbet, Lucian Boiát említsem –, akik szakítani akarnak a román nemzeti öntudatot fertőző mítoszokkal, de őket a hivatalos történészgrémium nem engedi körön belül kerülni, ahol beleszólásuk lehetne a közoktatás történelmet érintő részébe. Azt ugyanis a Ioan-Aurel Pop-féle emberek dominálják. Az a történész, aki a Szekuritáté egykori munkatársaként nemcsak a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora lehet, hanem súlyosan magyarellenes magatartása ellenére (vagy emiatt) a Román Akadémia elnöki tisztségét is betölti. Ebből a magas tisztségéből fertőzi rég megbukott történelemszemléletével a román társadalmat.
Amíg ilyen emberek felelősek a román tömegek nevelésért, bármiféle magyar kezdeményezés áttörhetetlen falakba ütközik, hiszen tíz románból nyolcnak fogalma sincs a középkori Erdély korabeli viszonyairól, illetve a román–magyar együttélés sok évszázados történetéről. A valós történelem nem érdeke a mindenkori román hatalomnak. A centenárium évében végképp nem.
Kérdés, hogy kik és mikor tudják megváltoztatni a román nemzet fejlődésére is roppant káros közgondolkodást.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Rostás Szabolcs
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Balogh Levente
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
1 hozzászólás