Itthon marasztalásból elégtelen

2022. május 11., 08:492022. május 11., 08:49

Egyre gyakrabban hangzik el, hogy gyors ütemben öregszenek a társadalmak, ami Európa-szerte – így persze nálunk is – többszörös kihívást jelent. Mint minden nagyívű változás esetében, az okok nyilván igencsak összetettek, szerteágazóak. A társadalomtudománnyal foglalkozók hosszú évek óta felmérésekkel, számadatokkal húzzák alá, milyen mértékben válik egyre öregebbé a hazai társadalom, a politikum pedig időnként megkongatja a vészharangot, és könyörgőre fogja, ne vegyék a vándorbotot a fiatalok, próbáljanak meg inkább itthon boldogulni.

Sajnos úgy tűnik azonban, egyelőre olyan időket élünk, amikor a fiatal, életerős, munkaképes nemzedék tagjai közül tömegesen ítélik meg úgy: inkább megéri nekik elvándorolni külföldre, mint az itthoni körülmények közt megpróbálni evickélni. Aztán vagy hazajönnek, vagy sem, vagy itthon képzelik el távolabbi jövőjüket, és kamatoztatják külföldön szerzett tapasztalataikat, vagy választott hazájuk társadalmához, gazdaságához fognak „hozzátenni”.

Tulajdonképpen sem politikusnak, sem pedig társadalomtudománnyal foglalkozónak nem kell lenni ahhoz, hogy az ember érzékelje a demográfiai öregedés tendenciáit: amellett, hogy egyre több fiatal vándorol ki a jobb megélhetés reményében, kevesebb gyerek születik, ugyanakkor a technológiai fejlődésnek köszönhetően természetszerűleg növekszik az életesély, a várható élettartam. A jelenleg zajló lakossági összeírás eredményeiből majd erre vonatkozóan is ki fognak derülni számszerűsített, friss adatok, a jelenségre azonban már évek-évtizedek óta sok tényező figyelmeztet.

Például az orvoshiányt is gyakorta szokták felhozni az elöregedés, egyszersmind az elvándorlás jelenségének felkiáltójeleként. Mostanra sajnálatos módon oda jutott a hazai valóság, hogy az egészségügyi szakszemélyzet – orvosok, asszisztensek, ápolók – nagymértékű kivándorlása miatt ellehetetlenülhet az ellátás, az országban még legalább 50 ezer asszisztensre lenne szükség, hogy a következő évek kihívásainak megfeleljen a rendszer. Hiszen egyre több az idős, ellátásra szoruló ember, és egyre kevesebben vannak a szakemberek, akik gondozni tudnák őket.

Ráadásul a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Romániában a lakosság egészségi állapota a legrosszabb Európa-szinten, ezért is bizonyul kevésnek az egészségügyi személyzet. Ugyanakkor elemzők szerint valószínű, hogy több mint százezer romániai asszisztens dolgozik külföldön, és Románia az egyik legnagyobb kibocsátó az európai munkaerőpiacra, miközben itthon folyamatosan növekszik a hiány.

Tudjuk, az elöregedés többé-kevésbé minden európai társadalmat érinti, de ez nem vigasz. Mert valahogy mintha Romániát rosszabbul érintené a jelenség, és mintha nehezebben találná meg a kezelési módot, mintha többszörösen is elégtelenül vizsgázna a fiatalok „itthon marasztalásából”. Hiszen még mindig nem teremt kellő életkörülményeket, eléggé élhető viszonyokat ahhoz, hogy itthon akarjanak maradni a munkaképes orvosok, asszisztensek, ápolók. És a fiatal mérnökök, kamionsofőrök, számítástechnikai szakemberek, kétkezi munkások. A sor tetszés szerint, hosszan folytatható…