2009. március 13., 12:202009. március 13., 12:20
A projekt körülbelül annyira bonyolult, mint egy fakocka: ha valaki fölhívja a művész által megadott számot, a következő szöveget hallja: „Halló, itt az Isten. Nem vagyok a közelben, de a sípszó után, kérem, hagyjon üzenetet!”. Van der Dong azzal indokolta az ötletet, hogy az képes hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy megálljanak és elmerengjenek az élettel kapcsolatos kérdéseiken. „Olyan, mintha imádkoznál. A hangüzenet hozzásegít, hogy rendezd a gondolataidat, elmélkedj” – állítja a művész.
Aki a jelek szerint a legkevésbé sem szenved az álszerénység nyavalyájától, hiszen nem kis egó kell ahhoz, hogy valaki a fennvaló nevében üzenetrögzítgessen. Most nem feltétlenül a blaszfémia tényére gondolok – jómagam nem tartozom az istenhívők közé, úgyhogy különösebben nem érzem magam sértve az ötlet miatt –, hanem arra, hogy voltak olyan idők, amikor azokat, akik hirtelen, minden átmenet nélkül istennek nyilvánították magukat, jóindulatú, fehér köpenyes úriemberek egy olyan intézményben szállásolták el, ahol a továbbiakban háboríthatatlanul társaloghattak magukat Buddhának, Allahnak vagy Sívának képzelő kollégáikkal. Sőt, ha szerencséjük volt, még magával Napóleonnal vagy Nagy Sándorral is találkozhattak, mindjárt két-három példányban.
Amúgy meg arra is kíváncsi lennék, tényleg vannak-e olyanok, akik annyira elkeseredettek, hogy képesek komolyan venni ezt a kezdeményezést. A meghitt élményt ugyanis nem biztos, hogy erősíti az a tény, ha a vonal túlsó végén recsegő hang fogadja a jelentkezőt, az meg még kevésbé, ha ne adj’isten a túlterheltség miatt a fennvaló folyamatosan foglaltat jelez.
Azt is érdemes lenne megnézni, milyen arcot vágnának az érintettek, ha a műfaj hirtelen interaktívvá válna. Bizonyára nem akármilyen élmény lenne, ha reggel, ébredés után a telefonjukat bekapcsolva a következő hangüzenet fogadná őket. „Helló, itt az Isten. Láttam, hogy kerestél, de sajnos éppen elfoglalt voltam. De semmi gond, az előjegyzési naptár szerint ma estére már személyesen is elmondhatod a problémádat idefönn.”
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.