2011. március 02., 09:432011. március 02., 09:43
A Non-Discrimination Review nevű program keretében Renate Weber az Alapítvány a Nyílt Társadalomért, Eugen Crai az UNICEF, Haller István pedig a Pro Európa Liga képviselőjeként kutatott éveken keresztül Szatmárnémetire és Marosvásárhelyre összpontosítva, a jelentésből pedig kiderült, a diszkrimináció szinte minden téren jelen van, a kisebbségeket még mindig hátrányosan különböztetik meg. A vegyes tannyelvű általános iskolákban igazi multikulturalitásról nem lehet beszélni: ritkák a kétnyelvű feliratok, a falakon nagyrészt csak a román kultúra nagyjainak képei lógnak, a vallásoktatásnak helyet adó termekben csak ortodox jelképek díszelegnek, a betűvel megjelölt magyar osztályok rendszerint a román osztályok után kapnak besorolást az ábécében. A kutatók kiemelik, ezek mind-mind a kisebbségi komplexusok kialakulásához vezethetnek, és közvetetten kiváltó okai lehetnek annak, hogy a kisebbségiek tanulmányi eredményei rendre rosszabbak, mint a többségieké. A jelentést egyébként éppen az idő tájt tették közzé, amikor Marosvásárhelyen a jól irányzott összevonások nyomán az általános iskolák magyar tagozatai mindenütt kisebbségbe kerültek. S hogy azóta mi változott? Jelenleg egyetlen általános iskola sem viseli magyar személyiség nevét a majd fele arányban magyarlakta városban. Ez nehezen, de érthető lenne, ha a helyi közösség nem igényelné ezt, de hát Marosvásárhelyen évek óta küzdenek azért, hogy például az iskolákat alapító egykori polgármesterről, Bernády Györgyről nevezzenek el egy tanintézetet. Hiába a szülők összefogása és a tanárok kilincselése, a kezdeményezést már az adott oktatási intézményen belül elfojtják a román kollégák, akik nem véletlenül vannak többségben: rendre leszavazzák a névváltoztatási kérelmeket. A kisdiákok esetében még csak komplexusokról beszélünk, de a vásárhelyi példa egy sokkal felháborítóbb tényre emlékeztet: a hivatalosságok szintjén egyre inkább erőltetett közeledés ellenére a kulisszák mögött még mindig tudatosan próbálják ellehetetleníteni Erdélyben a magyar identitás nyilvános felvállalását.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.