Az ellenzék úgy próbálta meg ellensúlyozni a bizalmi szavazás során rá váró biztos kudarcot, hogy egy olyan témát vett elő, amelylyel korábban sikerrel lehetett mozgósítani a román szavazókat: a magyar „irredentizmus” kérdését. A szekus diverziókat idéző hisztériakampány az elmúlt években románellenes performanszaival a figyelem középpontjába került szerencsétlen alak – akivel kapcsolatosan azért nem ártana végre megvizsgálni, pontosan milyen körök is állhatnak mögötte – „Avram Iancu-akasztása”, valamint egy Orbán Viktor-üzenet ürügyén robbant ki, amelyet egybemostak egy másik, szándékosan rosszindulatúan értelmezett nyilatkozattal. Kezdeményezője pedig az a Nemzeti Liberális Párt, amely egyre lelkesebben lovagolja meg a szélsőséges nacionalizmus hullámait. A lépésben az a döbbenetes, hogy a magyarellenes uszítást a PNL egyszerű politikatechnikai húzásként lépte meg. Úgy próbált éket verni a két kormánypárt közé, hogy etnikai alapon kísérelte meg összeugrasztani őket, mondván: ha a PDL nem szavazza meg a magyar irredentizmust elutasító nyilatkozatot, akkor magyarbérenc. Ha viszont megszavazta volna, akkor az ellenzék reményei szerint az RMDSZ fordított volna hátat neki. Nem így alakult – a PDL-nek a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor szinte egyedül Budapest áll ki Bukarest mellett, a legkevésbé sem hiányzik egy nemzetközi szintű magyar–
román konfliktus. Az ellenzék pedig nagyon ingoványos talajra tévedt. Ha a magyarellenességre építi identitását, akkor kemény idők jönnek, azonban ebbe hosszú távon csak belebukhat. A mai romániai magyarság ugyanis már nem a 90-es évek megfélemlített közössége: számos jogot szerzett, és az autonómia szellemét sem lehet már fenyegetéssel visszazárni a palackba. Főleg úgy nem, hogy most anyaországa is mögötte áll, és deklaráltan a magyar közösség közérzetétől teszi függővé a kétoldalú kapcsolatok milyenségét. Márpedig Bukarest számára – lásd például a schengeni csatlakozás kérdését – továbbra is Budapesten keresztül vezet az út Nyugat felé. Arról nem is beszélve, hogy mára azért az átlag román polgár is tudja: attól, hogy a magyaroknak rossz, neki még nem jut több kenyérre a fizetéséből.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
szóljon hozzá!