Hideg május, bő termés!

Mert ki kellett mennem, az tény, egyrészt a piacon bevásárolni, másrészt mert egyéb hivatalos ügyem is akadt. De egyelőre nem akaródzott kimenni, így hát odatettem egy adag kávét főni.

Gondoltam, előbb kávézom, aztán majd ráér még eldönteni, hogy bocsánatot kérjek, vagy sem a téli dzsekitől, bakancstól, miegymástól, mert megfagyni nem akartam, az biztos. Közben a fűtőtestben is kotyogni kezdett a meleg víz, lassan átmelegedtek a csövek, így örömmel nyugtázhattam, hogy legalább a lakásban nem kell fagyoskodnom a májusi télben. Ekkor toppant be az egyik szomszédasszonyom azon mérgelődve: „aztán vajon mennyit kell majd fizetnünk azért a kevés fűtésért, amit a hirtelen lehűlés okán most adnak?”

Felvetésére már én is dühös lettem, hiszen amikor jóleső érzéssel melengettem megfagyott kezem a fűtőtesten, nem is gondoltam arra, hogy ezért fizetni is kell, illetve hogy ezzel hétről nyolcra növekszik a fűtésszámlás hónapok száma. Próbáltam nyugtatgatni háborgó szomszédasszonyomat azzal, hogy nem számolhatnak fel sokat, meg egyébként is május van, és globális felmelegedés veszélye fenyeget, szakértők mondták, nem ilyen szomszédasszonyok közötti magasröptű eszmecsere, ráadásul mi is írtunk erről az újságban. Ekkor toppant be a másik szomszédasszony, a 75 éves Mária néni, derűsen, mosolygósan, mintha azon a reggelen ki sem nézett volna az ablakon, és nem látta volna a májusi havazást.

Nosza, neki is töltöttem egy bögre kávét, ami időközben megfőtt, és hozzáfogtunk a szokásos szombat reggeli eszmecserékhez a világ sorsáról, a helybéli pletykákról, hogy ki?, kivel?, hol?, mit? stb., tudják, amit ilyenkor szokás és illik szomszédasszonyok társaságában. Miután szinte minden kérdést teljesen kimerítettünk, visszakanyarodtunk a globális felmelegedés kérdéskörére, megállapítva a korombéli szomszédasszonnyal, hogy bolond világban élünk, ha már májusban is havazik. „Hideg május, bő termés!” – állapította meg korához méltó bölcsességgel Mária néni, hozzáfűzve – „a régi öregek így tartották...” „No, majd meglátjuk!” – zsémbeltem kétkedve, mire Mária néni ugyanolyan derűsen és mosolygósan kifejtette: „Volt még ilyen, s kiújultuk...”