2008. december 29., 21:052008. december 29., 21:05
Az általánosan tételezett helyes gyakorlat fogalmába törvénytisztelő polgárként nehéz beleerőszakolni azt, hogy gyakorlatilag államként működjék az államban, és egyaránt fitytyet hányjon a tulajdonjogra, egy település lakóinak véleményére és a civilizált együttélés gyakran íratlan, ám az emberi jóérzés által mégis betartandónak ítélt szabályaira.
A román ortodox egyház ugyanakkor az elmúlt tizenkilenc évben éppen a fent leírt módon viselkedett, önkényes terület- és templomfoglalásait utólag kísérelte meg szentesíttetni az önkormányzatokkal, amikor már kész tény elé állította őket. A mostani nyárádszeredai eset is jelzi azonban – mintegy száz ortodox hívőnek kívánják a 93 százalékban magyar többségű kisváros főterén fölépíteni a harmadik templomot –, hogy szó sincs itt a hívek valós lelki igényéről, arról, hogy az új templomok építése az Úr nagyobb dicsőségét szolgálná. Az ügy az Erdélyben zajló szimbolikus küzdelem egyik újabb csatája, amelyben bizánci stílusú hagymakupolákkal kívánják hirdetni, ki is az úr a házban – még ha a templom amúgy rendszerint kong is az ürességtől.
A gyakorlat hátteréről hadd említsük meg azt, amit egy építész súgott meg egy újságírónak (nem Nyárádszeredában, hanem egy másik „fronttelepülésen”): az ortodox egyház képviselője által kiadott ukáz értelmében a felépítendő új templomnak kívülről impozánsnak és díszesnek kell lennie. A befogadóképességét azonban a lehetőség szerint korlátozni kell – hogy joggal mondhassák: még így sincs elegendő tér a hívek lelki épülésére.
Egyesek szerint ez lenne hát manapság a helyes vélemény és gyakorlat. Hogy stílusosak legyünk: lelkük rajta.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok