2009. május 08., 13:172009. május 08., 13:17
Emellett pedig az az érzése az embernek, mintha a labdarúgáson kívül más nem is létezne, és abból is kizárólag a román foci uralja a világelitet: egy húszoldalas, napi kiadványból tizenhat oldalt rendszerint a román első osztály ural, egy-két oldal jut a külföldi focinak, a maradékot pedig nagylelkűen – egyéb sportágak címmel – a többieknek szentelik, így kerül egy oldalra a kézilabda, a Forma–1 és a rögbi. Igaz, néha abban sincs köszönet, ha behatóbban foglalkoznak valamely sportággal.
Itt van annak a bulvár sporthetilapnak az esete, amely egy kosárlabda-mérkőzésből is képes volt románellenes összeesküvést és szeparatista tüntetést kreálni. Történt ugyanis, hogy a sepsiszentgyörgyi női kosárcsapat egy Kárpátokon túli gárda ellen játszott, és a mérkőzésen egy ütközés nyomán az ellenfél egyik játékosának felhasadt az orra. Az incidenst egyszerű meccsbalesetnek minősítette a játékvezető és a megfigyelők is, ennek ellenére a lap szerint a sepsiszentgyörgyi csapat arra készült, hogy lemészárolja a románokat, és a székely szurkolók is arra biztatták kedvenceiket, hogy gyilkolják meg az ellenfelet.
A lap egyik legütősebb megállapítása szerint a tudósító úgy érezte magát a mérkőzésen, mintha Koszovóban lett volna. Ami speciel tényleg jókora baromság, legjobb tudomásom szerint ugyanis a koszovóiak zömmel nem sportmérkőzéseken rendezték a szerbekkel fennálló vitás kérdéseket, és a nézeteltérések elsimításához rendszerint jóval több Kalasnyikovot használtak, mint mondjuk Spalding-labdát.
Az írás szerzője ráadásul azon tény fölött is nagyvonalúan elsiklik, hogy az inkriminált ütközés zöld-fehér, azaz sepsiszentgyörgyi mezben játszó szereplőjét Olga Cazacnak hívják, és történetesen moldovai. De hát persze ezektől a moldovaiaktól is minden kitelik, hiszen eszük ágában sincs Romániával egyesülni, ráadásul még autonómiát is biztosítanak a kisebbségeiknek. Az pedig – mint tudjuk – Bukarest szerint száz kosármeccsnél és ezer Kalasnyikovnál is pusztítóbb bír lenni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.