2008. december 17., 11:412008. december 17., 11:41
Azt hiszem, nagyjából ugyanakkora hiúság lenne azt hinni, hogy minden ismerőst kedve szerint tudunk megajándékozni, mint megfésülködni zuhanó liftben. Nemrég ellátogattam egy bevásárlóközpontba, és akaratlanul leragadtam a játékrészlegen. Nem mintha nem tudtam volna leküzdeni a bennem lakozó kisgyerek csodálkozó rajongását, de az ott látott egyes darabok groteszksége mégis csodálatraméltó volt.
Műanyag gitárok, amelyek puszta érintésre eszeveszett szólóba kezdenek, elvarrt plüssállatok és olyan játék babák, amelyektől én is megijednék. Torz arcok. Gonosz tekintetek. (Persze nekem már az is fura volt, mikor először kezdték el reklámozni a játék bébit, amelyik kakál.) Tulajdonképpen szórakoztat a játékgyártó cégek (gondolok itt elsősorban a távolkeletiekre) perverzsége. Mégis furcsa, ha egy ízléstelenül rózsaszín maci a hasán lévő szívecske érintésére basszus hangon kezdi el üvöltözni, hogy „I love you!”, vagy ha az ordító arcú indián harcos szemen lő a kis műanyag dárdájával, amikor megpróbálod levenni a polcról.
Sráckoromban volt egy bohócfigurám. Valójában nem szerettem. A szemeit úgy sikerült felfesteni, hogy egy halott szemeire emlékeztettek. Így aztán anyám rendszeresen leszidott, ha cipősdobozba téve elástam a kertben, és kis keresztet helyeztem el a parányi hanton. Szerettem a karácsony esti istentiszteletet, mert hatalmas karácsonyfa várt a templomban (mert ugye oda mindig hamarabb érkezett a Jézuska), és sötétben kellett hazamenni. Meg aztán az úton odafelé ilyeneket lehetett hallani a nagyszülőktől, hogy „Viselkedj rendesen, mert ha beszélgetsz a templomban, a pap bácsi hozzád vágja a zsoltáros könyvet”.
Ezt mulatságosnak találtam. És persze mire hazaértünk, a Jézuska már meghozta a karácsonyfát meg az ajándékot. Már nem ilyen egyszerű. A Jézuska csak a kisgyerekekhez jár, én pedig mehetek beszerezni az ajándékokat. A harmincassal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok