Ez is az átkos örökség erősen kitartó része: a kultúrának még a tanügynél és egészségügynél is hangsúlyozottabb sutba dobása. Ha lehet fokozni egy nevet, akkor igazán azt mondanám, hogy Hamupipőkébb minden Hamupipőkénél.
2016. szeptember 13., 19:102016. szeptember 13., 19:10
Már a hetvenes évek vége felé elkezdték rebesgetni, hogy a kultúra csak viszi a pénzt, és tulajdonképpen nem hoz semmit a konyhára, ez ellen tenni kellene. A nyolcvanas évek elejére sikerült is kitalálni például azt a szörnyűséget, hogy a színészek, akik ugyebár a rendes dolgozó emberektől eltérően este kezdik el mesterségüket gyakorolni, reggel későn kelnek, ki tudja, mivel ütik el a nap nagy részét, úgyhogy próbáljanak meg nemcsak előállni ilyen-olyan igényekkel, hanem hozni is a házhoz: termeljenek valami kézzel foghatót, elég a sok üres szóból. Jó, de mit „termeljenek”?!
A válasz nem váratott soká magára, valószínűleg készen állt a farzsebben: kézműves termékeket. Lehet horgolás, kötés, kosárfonás, fafaragás, korongozás, de csináljanak már valamit, mert sok volt a semmittevés. Megoldották: az ilyen irányú népművészeti boltokból felvásároltak különböző tárgyakat, és a színházak előcsarnokában kvázi kiállításként árulták. A nézők pedig vásároltak a tárgyakból, ki-ki igénye és pénztárcája szerint. 1990 után sem lett elkényeztetett vitrinbaba a kultúra, de a pályázati és a szponzori lehetőségek mégiscsak kihúzták a kátyúból. Nem tudom, mi történhetett mostanában, de nemrég hallottam egy olyan javaslatot, amitől borsózni kezdett a hátam: mintha még a kötelező kézimunkázásnál is agyamentebb ötlet lenne.
Talán a veszett fejsze nyeleként fennforgó Brâncuși-szobor megvásárlása miatt pattanhatott ki ez az ötlet, de a szaktárca egyik illetékese előállt azzal, hogy az egyre gyakoribb és egyre nagyobb szabású lagzikban minden adag árából egy lejt vagy legalább ötven banit a kultúra „perselyébe” kellene dobni. Jött aztán egy összeadási bűvészmutatvány, az eredményül kapott tetemes összeget pedig meghagyták a levegőben lebegni. Hadd gondolkozzék szabadon rajta mindenki, akit illet.
Most itt tartunk. Szeretném leszögezni, semmi bajom a rongyrázó lagzikkal, mindenki úgy tesz, ahogy jólesik. De azért ne jusson már odáig egy huszonegyedik századi EU-tagállam, hogy kulturális életét a dajdajozó hacacárék asztalairól lehulló morzsákból kelljen összecsipegetnie, mint holmi szerencsétlen, kisemmizett Hamupipőkének!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!