2010. május 04., 10:302010. május 04., 10:30
Másodszor pedig azért, mert aki nyíltan vállalja az ellenvéleményét, az nem biztos, hogy ellenünk van, hiszen az is lehet, hogy épp úgy a haladást próbálja szolgálni a más szemszögből megfogalmazott véleményével, mint mi. És nem utolsósorban azért, mert eleve kizárja a semlegeseket, azokat, akik inkább csendes szemlélői kívánnak lenni az eseményeknek, semmint pro vagy kontra részt vállalni belőle. Mondjuk a semlegesség státusa meglehetősen ingoványos talaj – tapasztalom ezt nap mint nap a semlegesség mezsgyéjén táncoló tollforgató kisiparosként.
De mindenképp kárpótol a végeredmény, miszerint senki nem mondhatja rólunk, hogy bárkinek is a „csicskása”, „lakája” lennénk. Mondom, így van ez általában, kivéve, ha az érintett egyén – mondjuk egy cikk „főszereplője” – nem ama végletekben gondolkodó, a dolgokat csak fekete-fehérben elképzelni képes fajtából való, mint amilyet vázoltam az írás elején. Mert ha ama „aki nincs velünk, az ellenünk” fajtából való, akkor minden módot és lehetőséget megragad arra, hogy a semlegesből is részrehajlót, vagy ellenséget faragjon. Például az utcán színpadiasan „letámadja” az életében először, esetleg másodszor látott újságírót és rég látott kedves ismerősként üdvözli cuppanós puszit nyomva az arcára.
Ha netán, a „letámadott” még idejében hárít, mert egyrészt gusztustalannak tartja vadidegen emberekkel mindenki szeme láttára puszilózni, másrészt, mert a dolgát végezni ment oda, akkor már eleve ferde szemekkel néz rá. Sőt már azonnal ellenségnek tekinti, ha az illető számára kényelmetlen kérdést tesz fel, illetve ha az adott cikkben tényeket közöl és nem az ő szája íze szerint tálalja a történteket. Szélsőségesebb esetben a semleges – például újságíró, de lehet bárki más – úgy jár, mint a minap az a szé-kelyudvarhelyi vállalkozó, akit fényes nappal „ródaltak el” az utcán. Na, de miket is irkálok itt összevissza?! Mert, ha nem vigyázok, a végén még engem is „megsapkáznak”...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok