2010. május 04., 10:302010. május 04., 10:30
Másodszor pedig azért, mert aki nyíltan vállalja az ellenvéleményét, az nem biztos, hogy ellenünk van, hiszen az is lehet, hogy épp úgy a haladást próbálja szolgálni a más szemszögből megfogalmazott véleményével, mint mi. És nem utolsósorban azért, mert eleve kizárja a semlegeseket, azokat, akik inkább csendes szemlélői kívánnak lenni az eseményeknek, semmint pro vagy kontra részt vállalni belőle. Mondjuk a semlegesség státusa meglehetősen ingoványos talaj – tapasztalom ezt nap mint nap a semlegesség mezsgyéjén táncoló tollforgató kisiparosként.
De mindenképp kárpótol a végeredmény, miszerint senki nem mondhatja rólunk, hogy bárkinek is a „csicskása”, „lakája” lennénk. Mondom, így van ez általában, kivéve, ha az érintett egyén – mondjuk egy cikk „főszereplője” – nem ama végletekben gondolkodó, a dolgokat csak fekete-fehérben elképzelni képes fajtából való, mint amilyet vázoltam az írás elején. Mert ha ama „aki nincs velünk, az ellenünk” fajtából való, akkor minden módot és lehetőséget megragad arra, hogy a semlegesből is részrehajlót, vagy ellenséget faragjon. Például az utcán színpadiasan „letámadja” az életében először, esetleg másodszor látott újságírót és rég látott kedves ismerősként üdvözli cuppanós puszit nyomva az arcára.
Ha netán, a „letámadott” még idejében hárít, mert egyrészt gusztustalannak tartja vadidegen emberekkel mindenki szeme láttára puszilózni, másrészt, mert a dolgát végezni ment oda, akkor már eleve ferde szemekkel néz rá. Sőt már azonnal ellenségnek tekinti, ha az illető számára kényelmetlen kérdést tesz fel, illetve ha az adott cikkben tényeket közöl és nem az ő szája íze szerint tálalja a történteket. Szélsőségesebb esetben a semleges – például újságíró, de lehet bárki más – úgy jár, mint a minap az a szé-kelyudvarhelyi vállalkozó, akit fényes nappal „ródaltak el” az utcán. Na, de miket is irkálok itt összevissza?! Mert, ha nem vigyázok, a végén még engem is „megsapkáznak”...
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.