Nyári csoportkép, amely a Krónika Eperjes utcai szerkesztősége udvarán készült 2018-ban
Fotó: Biró István
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Előrebocsátom, mielőtt valamelyik szemfüles kolléga magyarítaná, hogy szándékosan használtam a print kifejezést: nemcsak a Krónikától, globális világunkban magától a nyomtatott sajtótól búcsúzunk.
2022. december 31., 13:022022. december 31., 13:02
Ahogy az Oriana Fallaci Ha meghal a nap című könyvére való utalás sem véletlenszerű, és bár a nyomtatott újság halálának messze nem annyira drasztikus a hatása, mint a nap kihűlésének lenne, káros következményei vitathatatlanok. Fallaci írásait, politikusokkal, hírességekkel készült interjúit, háborús tudósításait, könyveit százezrek olvasták, és aranykorában a Krónikának is több tízezer olvasója lehetett.
Talán akkor éreztem először: jó lehet újságírónak lenni, szívesen lennék egy hasonló csapat tagja. A hétvégi hazautakra készségesen vásároltam meg a lepedőnyi lapot, és teregettem ki a vonatülésen: a Besztercére tartó szerelvényen is mindig akadt egy-két magyar, aki kölcsönkérte a kiolvasott oldalakat. Talán nekik fáj most a leginkább a megszűnése, az idős szórványbeli magyaroknak, akikhez amúgy is ritkán jut el a magyar szó. „És akkor most a 80 éves apám mit fog olvasni?” – szögezte nekem a kérdést egy nagyszebeni ismerős, amikor pár hete hallotta a szomorú hírt. Nem tudtam érdemi választ adni, ahogy saját, hasonló korú szüleimnek sem tudok.
Igazi szakmai műhely volt, ahol az is újságíró lett, aki „nem akart”, egykori krónikás kollégákkal van tele az erdélyi szerkesztőségek zöme. De emberi szempontból is különleges hely a Krónika szerkesztősége: a feszített munkatempó és stressz összekovácsolta a társaságot, már-már család, nem csak munkaközösség. „Hoztam húslevest. Ki kóstolja meg?” – hangzik el olykor a kérdés, és a menü eléggé változatos. Az idegen akár azt is gondolhatná: nem újságírók, szakácstanoncok közé érkezett.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás, az eltérő nézőpontok bemutatása, ütköztetése alap volt, így meglepett, amikor pár hete a frissen megválasztott királyhágómelléki püspök megköszönte az egyházkerületi választásokról írt korrekt tájékoztatást. „Csak természetes” – mondtam meglepetten, de belegondolva rádöbbentem, hogy napjainkban már nem természetes a korrekt tájékoztatás. Rendezvényen, püspökbeiktatáson, pártkongresszuson is több a kommunikációs, mint az újságíró. A jelen lévő miniszter, államtitkár, pártelnök közösségimédia-oldalaira gyártják a szöveges-képes-videós tartalmat, a politikus szemszögéből láttatják az eseményt. Csak épp az összkép nem áll össze…
A közösségi médiában mindeniknek ugyanakkora bejegyzés jut. És a Meta-világban – ahol senkiről sem tudni, hogy kicsoda, csak azt, hogy milyen képet akar láttatni magáról –, az újságíró is változhat: ha olvasottságot akar, lájk- és kattintásvadász lesz.
És így lesznek egyre öszvérszerűbbek a műfajok is: a tényszerű közlést átszövi a személyesség, a lényegre törő, világos fogalmazást felváltja a laza történetmesélés. A hír már nem szent, és a Facebook rögtönítélő bírósága előtt a vélemény sem szabad.
Elsősorban emiatt szomorú minden egyes szakmai igényességgel készülő nyomtatott újság, a print eltűnése. Mert a nyomtatott Krónika megszűnésével nemcsak az egyetlen, Erdély-szerte kapható magyar közéleti lap nem jelenik meg többet – a világlátásunk is szűkösebb lesz. Öröm az ürömben, hogy a média visszafordíthatatlan átalakulásának közepette is vannak, akik továbbviszik a Krónika szerkesztőségében tanult leckét, szakmai hagyományt. Hogy a krónikások mindig krónikások maradnak. Akkor is, ha a jövő évtől már a Krónika online-nál dolgoznak, és akkor is, ha máshol.
Sikerült elérni, hogy igencsak nagyot szóljon a soros magyar EU-elnökség első hete, Orbán Viktor Kijevtől Moszkván és Pekingen keresztül Washingtonig tartó körútja és a Patrióták Európáért EP-frakció megalakítása azóta is vezető téma a világsajtóban.
Szappanoperához hasonlít a romániai politikai osztály viszonyulása a túlszaporodott medveállományhoz. Miközben a környezetvédők bagatellizálják a problémát, újabb és újabb emberáldozatok jelzik, hogy a vadgazdálkodást kivették a szakemberek kezéből.
Egy korábbi, a 2018-as világbajnoki döntő után megszülető írásomban feltettem az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: Kik nyerték meg a focivébét?
A közmondásból ismert helyzetbe hozta magát Macrel Ciolacu miniszterelnök az elnökválasztás időpontjáról kezdeményezett egyeztetéssel: megásta a vermet a koalíciós partner liberálisoknak, majd ezt követően határozott, peckes léptekkel belegyalogolt.
Nem fogjuk túlélni ezt a ,,zöld őrületet” – fakadt ki idén tavasszal egy francia traktoros tüntető Párizs külvárosában, amikor az újságírók arról faggatták, mi a gazdákra leselkedő legnagyobb veszély.
Mint általában oly sokszor, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok román nyelv és irodalomból írt érettségi dolgozatainak javítása körüli mizéria közepette sem könnyű rámutatni a felelősökre, viszont azért mégsem annyira bonyolult a képlet.
Azért a fene gondolta volna, hogy az előző foci Eb-hez képest – legalábbis a hivatalos „könyvelésben” rögzített eredmény szerint – jobb magyar szereplés után keserű szájízzel marad az ember Szoboszlaiék kontinensbajnoki kalandjának vége után.
Rájár a rúd a romániai szakoktatásra. A közbeszédben gyakran elhangzó szakmunkásképzés szükségessége olcsó szlogenné vált, mert a tanügy mostohagyerekeként kezelik, ahova a ,,megbélyegzett” gyerekek kerülnek.
Aki csak egy kicsit is tisztában van az erőviszonyokkal, az mindvégig tudhatta, hogy Klaus Iohannis román elnöknek természetesen fikarcnyi esélye sincs arra, hogy megszerezze a NATO főtitkári tisztségét.
Ha már annyira divatos manapság, akkor én is coming outolok egyet annak apropóján, hogy Németországban zajlik a most kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság: az 1990-es labdarúgó-világbajnokság óta hosszú évtizedekig a németeknek szurkoltam.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)