2010. április 23., 11:122010. április 23., 11:12
Mivel Kína területe szerves részeként tekint a himalájai országra, a pekingi diplomácia a dalai láma külföldi látogatásai során rendszerint heves offenzívába kezd, megakadályozandó, hogy valamely állam vezetői hivatalosan, mintegy államfői minőségét elismerve találkozzanak vele. Ilyenkor a diplomatikus nyelvezetbe csomagolt fenyegetések sem maradnak el a politikai és gazdasági kaőcsolatok esetleges megromlásáról. Márpedig a több mint egymilliárd fős piac elvesztése minden országot érzékenyen érintene.
Ezért az állami vezetők – lásd Barack Obama vagy Angela Merkel esetét – rendszerint csupán nem hivatalos találkozókon fogadják a dalai lámát. Ebből a szempontból tulajdonképpen nem számít meglepőnek a román külügyminisztérium közleménye, amelyben tudatja, hogy a dalai lámát nem a román állam hívta meg hivatalosan, hanem Tőkés László meghívására magánlátogatásra érkezett. A nyilatkozat időzítése ugyanakkor már jóval problémásabb, hiszen Peking még nem is reagált az ügyre.
Nem zárható ki, hogy a román reakció gyorsaságában Tőkés személye, illetve a tibeti és az erdélyi magyar autonómiaküzdelem közötti párhuzamok vélelmezése is szerepet játszott. Ha így volt, ha nem, egyvalami leszögezhető: a „gyors reagálású” külügy alaposan lejáratta Romániát, hiszen a hivatalos pekingi megkeresést meg sem váró, szervilis nyilatkozatával, a tibeti vallási vezető látogatásától való gyors elhatárolódással azt a látszatot kelti, hogy az emberi jogok sorozatos kínai megsértése tulajdonképpen hidegen hagyja. Márpedig igencsak visszás, ha rosszul értelmezett belpolitikai vagy gazdasági megfontolások miatt elhanyagolhatónak tekintik a pekingi kormány diktatórikus lépéseit.
A Google közelmúltbeli kivonulása Kínából jelzi: az emberi jogok és a szólásszabadság még egy óriásvállalat számára is fontosabbak lehetnek a milliárdos piac jelentette profitnál. Szégyenletes lenne, ha egy európai uniós, önmagát jogállamnak tekintő ország ebben a kérdésben elmaradna egy multicég mögött.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.