Gyalázatosak és buzgók

Mindig is tudtam, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, de hogy ez mennyire így van, arra csak most jöttem rá. Nemrég ugyanis kiderült, hogy egy chicagói bíróságon magyar holokauszttúlélők leszármazottjai beperelték a Magyar Államvasutakat, amiért az 1944-ben részt vett a magyarországi zsidók deportálásában.

Balogh Levente

2010. február 19., 12:342010. február 19., 12:34

A felperesek – túlnyomórészt a magyar holokauszt áldozatainak izraeli és egyesült államokbeli lakhellyel rendelkező hozzátartozói – 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. Előbbi a holokauszt áldozataitól eltulajdonított vagyon mai áron számolt értéke, utóbbi pedig büntetőjellegű jóvátétel, amiért a MÁV „gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban”. Mit is mondjak: zseniális.

Hiszen ha az ötlet bejön, akkor a precedens nyomán végeláthatatlan perspektívák nyílnak meg például előttünk is. Például több százmillió dollárra perelhetnénk a tatárok nyilait, amiért a mongol seregek 1241–42-es magyarországi turnéja során gyalázatos és buzgó módon részt vettek a magyar nemzet jelentős hányadának kiirtásában. De ugyanígy pert indíthatnánk a Mohácsnál használt, nemzetünk színe-javának életét kioltó török ágyúk ellen is, a majtényi síkról nem is beszélve, amely cinikus módon, rezzenés nélkül tűrte, hogy Rákóczi seregei letegyék a fegyvert a császári hadak előtt.

Az igazi nagy falat persze a Párizshoz közeli Nagy-Trianon-kastély, amelyet több tízmilliárd dollárra perelhetnénk a nemzet ellen elkövetett, soha jóvá nem tehető bűn miatt, hiszen falai még ma is állnak, sőt nem átallnak továbbra is teljes szépségükben pompázni ahelyett, hogy összeomlottak volna, megakadályozandó azt a gyalázatot, hogy közöttük írják alá a világtörténelem egyik leggyalázatosabb rablóbékéjét. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a per hogy is zajlik majd: átalakítják a bírósági tárgyalótermet, hogy a vádlottak padján helyet kapjon egy korabeli marhavagon is?

Ha pedig ne adj’ isten, a bíróság a felpereseknek ad igazat, és a MÁV nem tud fizetni – márpedig nem tud –, akkor mi lesz? Bilincsbe verve viszik el a Nyugati pályaudvart? Amúgy ez úton is gratulálok a per kezdeményezőinek: tettükkel további érveket szolgáltattak a Jobbik-féle csőcselékpártoknak a további uszításra és gyűlöletkeltésre. Ámbátor követni is lehetne a példájukat. Be lehetne perelni őket a több mint hatvan éve történt események ilyen módon történő felhánytorgatása, a holokauszt áldozatai emlékének aljas indokból elkövetett, gyalázatos és buzgó nyereségvágy miatti meggyalázása miatt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben