2010. január 22., 11:202010. január 22., 11:20
Köztudomású, hogy két rendszerváltó pártról van szó, amelyek azonban gyökeresen eltérő ideológiai alappal bírnak. Míg az Antall József vezette MDF értelmezésében Magyarországon 1945-ben „kizökkent az idő”, és ’89-ben esély mutatkozott az akkor megszakadt konzervatív hagyományhoz való visszatéréshez, addig az SZDSZ számára az 1918-as Károlyi Mihály-féle „progresszív” ideológia jelentette az alapot, azaz a gazdasági és politikai liberalizmus e párt esetében a jobboldal által értéknek tekintett nemzeti hagyományok, az 1945 előtti időszak agresszív tagadásával párosult. A nemzet, egyház és tekintély kapcsán megfogalmazott álláspontja szinte teljes egészében megegyezett a posztkommunista MSZP-vel, mindkét alakulatban tovább munkálkodott a harcos, „a múltat végképp eltörölni” jelszóra alapozó reformdüh – ezért is váltak 1994 óta egymás hűséges szövetségeseivé. Az SZDSZ számára azonban ez jelentette a hanyatlás kezdetét is egyben, hiszen azzal, hogy rehabilitálta a kommunistákat, a rendszerváltást és saját reformpártiságának őszinteségét is megtagadta. Az MDF-et a kormányzás terhe, majd a frakcióharcok gyengítették meg annyira, hogy immár csak árnyékká vált az egyre erősebb és ambiciózusabb jobboldali párt, a Fidesz mellett. Dávid Ibolya elnöksége alatt a párt az értékelvűség helyett a pragmatizmust választotta. Ezért tette a párt arcává a piac mindenhatóságát az ember elé helyező ultraliberális közgazdász Bokros Lajost, és ezért lép most frigyre az SZDSZ-szel. A szövetség sikere kétséges, hisz két megtört, hiteltelenné vált alakulatról van szó, amelyek épp az egymással kötött szövetséggel erősítik meg, hogy a túlélésért saját alapelveiket is hajlandóak megtagadni. Persze egy hiteles konzervatív liberális, a hagyományokat tisztelő, reformpárti, de a reformokat nem a múlt,a nemzeti sajátosságok eltiprásával megvalósítani akaró erőre szükség van. De hogy ez nem az MDF és az SZDSZ roncsain létrejövő szövetségből alakul ki, az szinte biztos.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok