2010. június 22., 12:022010. június 22., 12:02
Göncz Árpád szeretni való, joviális elnöke volt Magyarországnak, de ma már látszik, személyében a karizma nem találkozott a kreativitással. Az anyaország és a leszakított nemzetrészek kapcsolataiban aligha találunk felidézésre érdemes mozzanatot elnöksége idejéről.
E területen már Mádl Ferenc megválasztása is előrelépésnek számított. Elsősorban felesége, Dalma asszony ismételt határon túli utazásai által támadhatott az az érzése az erdélyi magyar embernek, hogy a magyar köztársasági elnök szíve őérette is dobog. Mádl Ferenc azonban távolról sem volt karizmatikus elnöke Magyarországnak. Nehéz volt büszkének lenni rá. Olyannak látszott, mint aki fölött eljárt az idő. Elég volt ránézni, és menten izgulni kezdett az ember: nehogy elnézzen egy lépcsőfokot. Sólyom László volt az első olyan köztársasági elnök, akire igazán büszke lehetett az erdélyi magyar ember.
Ő volt az első, aki nem csak lélekben volt 15 millió magyar államfője, aki tett is azért, hogy a leszakított magyar közösségek közelebb kerüljenek távlatos céljaikhoz. Bátorsága, következetessége és kijelentései megalapozottsága hamar feledtették, hogy ő sem karizmatikus személyiség. Mégis folyamatosan érezni lehetett: azt teszi, amit kell. Nem meglepő, hogy kisantantos reflexek ébredtek körülötte. Az idei elnökválasztás a korábbiaktól nagy mértékben eltérő parlamenti erőviszonyok között zajlik.
Orbán Viktor és a Fidesz ezúttal nem pusztán jelöl valakit a tisztségre, hanem a szó szoros értelmében kijelöli az államfőt. A parlamenti megválasztás már csak a formai követelmények kipipálásának számít. Sólyom László pedig néhány törvény visszaküldésével máris jelezte, a Fidesszel szemben is elvszerű kíván maradni. Ha nem ő kap újabb megbízást, sokat veszít a hitelességéből a nemzeti együttműködés retorikája és a Fidesz következetességébe vetett hit. Úgy tűnne ugyanis, hogy a nemzeti együttműködést olykor a pártérdekek is felülírják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok