2010. március 01., 09:542010. március 01., 09:54
Mindez annak kapcsán vált ismét aktuálissá, hogy az Emil Boc PDL-elnök vezette, Traian Băsescu államfőhöz közel álló kormány minden előzetes tiltakozás ellenére eltávolította a Kommunizmus Bűneit Viszgáló Intézet éléről a még a PNL-kormány idején kinevezett Marius Opreát, és két, az államfőhöz közel állónak tartott személyt kinevezve a helyére, az intézményt összevonta a száműzöttek ügyeivel foglalkozó intézettel.
Mindez nem csupán azért elgondolkodtató, mert a PDL-t a háttérből irányító Băsescu a jelek szerint szeretné, hogy a kommunizmus elítélése a saját homokozója legyen – emlékezhetünk: államfői bizottságot hozott létre a most az új intézményben pozícióhoz juttatott Vladimir Tismăneanu vezetésével, hogy összeállítsanak egy, a kommunizmust pellengérre állító jelentést, amelyet ő maga ismertetett a parlamentben – , hanem azért, mert a PDL gyakorlatilag utódpártnak, az 1989 előtt uralkodó kommunisták örökösének számít. Hiszen a 90-es évek elején vált ki a Ion Iliescu vezette posztkommunista Nemzeti Megmentési Frontból.
Ennek tudatában némileg aggasztó, hogy egy olyan párt vonta közvetve saját irányítása alá a kommunista múlt bűneit kutató intézetet, amelynek a szociáldemokraták mellett a legtöbb félnivalója lehet az intézmény esetleges leleplezéseitől. Főleg annak fényében, hogy Herta Müller és Tőkés László szerint is Oprea a legalkalmasabb az intézet vezetésére – márpedig rájuk nehéz azt mondani, hogy ne lennének a kommunistaellenes küzdelem szaktekintélyei. Bocék ragaszkodása az intézet vezetéséhez, illetve az intézmény jogköreinek Oprea által bírált korlátozása jól jelzi, mennyire nem lefutott ügy még a kommunista bűnök feltárása. Az ellenérdekeltek még ma is sokan vannak, és jelentős politikai befolyással rendelkeznek. Ezért a civil társadalomra jókora felelősség hárul annak megakadályozására, hogy az intézet ne váljon érdemi munkára képtelen kirakatintézménnyé. A küzdelem a múlt feltárásáért folytatódik, a frontvonal túloldalán ugyanazok állnak, akik húsz éve.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.