2010. június 21., 10:282010. június 21., 10:28
A felvidéki magyarok azt szeretnék a leginkább, hogy végre hagyják békén őket. Ezért inkább fejest ugrottak a sötétbe, és egy olyan pártra szavaztak, amely abban az illúzióban ringatta őket, hogy nála alkalmasabb senki sem lehet a nemzetiségek közötti párbeszédre, hiszen „kétnyelvű”, szlovák vezetőkkel és tagokkal is rendelkező pártról van szó.
A rá adott voks azonban nem valami progresszív, a baloldali liberális szubkultúra által misztifikált „eruropéer nemzetekfölöttiség” kifejeződése. Inkább arra a gesztusra emlékeztet, amikor a kisebbségi szülő annak érdekében, hogy ne kelljen konfliktusokat felvállalnia, és jobban érvényesüljön, inkább a többség nyelvén oktató iskolába íratja gyerekét. Persze a Hídban politizáló szlovák politikusok magyarok iránti szimpátiáját dőreség lenne megkérdőjelezni. Rudolf Chmel és társai toleranciája azonban vélhetően ugyanúgy a partvonalon tartja majd őket a többségi nemzet körében, mint az erdélyi megfelelőjüknek tekinthető Smaranda Enachét. Ne feledjük: a szlovákok többsége – több mint 40 százaléka – a véresszájú nacionalizmusra, Fico, Slota és Meciar pártjaira szavazott, csak a gondviselésnek köszönhető, hogy utóbbi végül kibukott a parlamentből. Ám a jobbközép pártok is gyanakodva tekintenek a magyarokra, a Híddal csak a szükségből lépnek koalícióra.
Persze a helyzetért az MKP vezetése is felelős, de a pártszakadást nem ők kezdeményezték, hanem Bugár Béla. Aki továbbra is jegeli az autonómia ügyét, és a kettős állampolgárság kérdésében is az ellendrukkerek oldalára állt. Mindez nem változtat azon, hogy jelenleg ő a felvidéki magyarság legnagyobb legitimitással rendelkező politikai képviselője. Csak azt sem szabad elfelejteni, hogy az új, „européer” párt megalakításával – ami miatt az MKP kiesett a parlamentből – a felvidéki magyarság közel fele parlamenti képviselet nélkül maradt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok