2010. szeptember 09., 10:392010. szeptember 09., 10:39
Mert tulajdonképpen ezt teszik a magyarországi román szervezetek: azt állítják, hogy egyes nem román nemzetiségű személyek üzleti megfontolásból vallják magukat románnak, hogy döntő befolyást szerezzenek a román kisebbségi önkormányzatokban, és ők tegyék rá a kezüket a román közösségnek járó támogatásra. Emberi jogi alapelvekre hivatkozva könnyen földbe lehetne döngölni a panaszosokat, érdemes azonban mégis elgondolkozni a panaszaikon.
Érdemes belegondolni például abba, hogy mi lenne, ha Erdélyben is tömegesen kezdenék magyarnak vallani magukat olyanok is, akiket a magyar közösség nem tart soraiba tartozóknak. Mi lenne, ha ők válnának a magyar identitás ügyének a hivatalos szószólóivá, ők kezdenék osztani a Communitas Alapítványba csorgatott pénzeket, ők szólalnának fel a parlamentben a magyarság képviseletében. Ha ez megtörténne, biztosan az erdélyi magyarok sem néznék ellenérzések nélkül. Meglehet, sokan épp az elnemzetietlenítés eszközét látnák benne.
Egy olyan technikát vélnének érezni a hátterében, mellyel az emberi jogok alapelveit szalonképes módon lehet a kisebbség rombolására felhasználni. Az pedig örvendetes, hogy a román politikusokat is kezdi foglalkoztatni a határon túli románok helyzete, ha ők is megszólalnak azt érezvén, nem kedvez a magyarországi románoknak a kisebbségvédelmi törvénykezés.
Ez azt jelzi ugyanis, hogy végképp letűnt az a kor, amikor Bukarest a belügyeibe való beavatkozásnak tekintette, ha Magyarország megszólalt az erdélyi magyarok ügyében. Ez elvezethet oda, hogy a román politikusok is felfedezzék: vannak országok, ahol a román kisebbség kulturális autonómiával rendelkezik, és ahol még hasznot is lehet húzni abból, hogy valaki románnak vallja magát. Innen pedig ahhoz a felismeréshez is egyenes út vezet, hogy Romániában is van tennivaló a kisebbségvédelem terén. Itt ugyanis továbbra is szitokszónak számít az autonómia, abból pedig, hogy valaki magyarnak vallja magát, inkább hátrány, mint előny származik.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.