VEZÉRCIKK – Számtalan, a közelmúltban kitalált, ígérgetések szintjén rekedt, elindított, de útközben módosított vagy megszüntetett, esetleg működőképesnek nem bizonyuló hazai kezdeményezést lehetne felsorolni.
2016. október 26., 20:032016. október 26., 20:03
Elég, ha csak azokra gondolunk, amelyek a romániai szociális, oktatási rendszert (lettek volna) hivatottak jobbá tenni, máris rengeteget találnánk. Ide kívánkozik mindenekelőtt, hogy immár évtizedekben mérhető, mióta nem valósult meg az oktatási rendszer megannyi területén a sokat emlegetett, valóban kézzelfogható, a gyakorlatban is érzékelhető reform, különös tekintettel arra a számunkra húsba vágóan fontos területre, hogy az erdélyi magyar diákoknak még mindig a román ajkú társaik számára készült tantervek és tankönyvek szerint kell tanulniuk az állam nyelvét.
Vagy vegyük a gyermekek iskolai étkeztetésére vonatkozó programokat, amelyek – természetesen – szintén évek óta nem működnek zökkenőmentesen. A 2003-ban beindított kifli-tej program 2016-ban, hetekkel az iskolakezdés után sem indult még be megfelelőképpen számos helyen: Hargita megyei tanintézetekben például sok gyerek nem jut ingyentízóraihoz különféle okok miatt. De kiderült már az is korábban, hogy a program nem felel meg az uniós követelményeknek, a tej és a kifli minősége az előírt normáknak, és így tovább.
Jó kérdés, hogy ilyen körülmények között, amikor még az egyszerű tej-kifli-alma menüt sem várhatják el a szülők és a gyerekek, hogyan adhatnának hitelt annak, hogy valamikor (a szakértői kormány ígérete szerint jövő tanévtől) tényleg megvalósul a most kísérleti jelleggel elindítandó ingyenes menzaprogram, és rendes meleg ebéd kerül a diákok elé az iskolákban. A realitás talaján maradókban biztosan megfogalmazódik a kérdés, vajon egyáltalán működőképesnek bizonyul-e a kezdeményezés? És egyáltalán, szurkoljunk annak, hogy a parlamenti választások után nem merül feledésbe, és nem válik hasonlatossá a szavazópolgárok számára csaléteknek szánt kampányígéretekhez. Ahogyan az számos kezdeményezéssel történt.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
szóljon hozzá!