2008. november 14., 12:512008. november 14., 12:51
Persze szó sincs arról, hogy sajnálnák az ingatlanbefektetőktől a profitot. Ami azonban Romániában az elmúlt néhány esztendőben az ingatlanpiacon történt, az már mindennek nevezhető volt, csak természetesnek nem. A gazdaság fellendülése a telek- és lakásárak olyan mérvű emelkedését vonta maga után, amely az átlag, bérből és fizetésből élő polgárok számára még a távoli álom kategóriánál is távolabbra sodorta a saját lakást. Az eszelős ingatlanárak pedig a lakbérekre is rányomták a bélyegüket – aki valamelyik egyetemi városban, de főként Kolozsvárott szeretett volna lakást bérelni, egész regényre való történetet tudna mesélni a 150–200 euróért kínált, alig bútorozott garzonlakásokról.
Az ingatlanlufi kipukkanása azonban még korántsem jelenti azt, hogy máris rohanhatunk megvásárolni az áhított lakást. A csökkenés nyomán ugyanis az árak még mindig csak kevesek számára elérhetőek, a jelenlegi átlagbérszint és a megszigorított hitelfeltételek a többség számára továbbra sem teszik lehetővé, hogy – akár bankkölcsön útján – lakást vásároljon. A megoldás talán a hosszú futamidejű, állami lakásprogramok, illetve a máshol már bevált, többgenerációs, akár ötven éven keresztül fizethető lakáshitelek bevezetése lenne. Ehhez azonban stabil, megbízható, befektetőbarát környezet, dinamikus gazdasági fejlődés és – nem utolsósorban – felelős gazdaságpolitika szükséges. Amíg mindezek hiányoznak, addig az átlagpolgár legfeljebb reménykedhet, hogy az árak addig zuhannak, amíg – ha máshogy nem, kisszékre állva – talán számára is elérhetőek lesznek.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.