Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen

Forma-1

40. Forma-1-es Magyar Nagydíj a hétvégén. Modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a versenyzőket és a szurkolókat a Hungaroring

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.

MTI

2025. július 31., 20:512025. július 31., 20:51

A több lépcsőben megvalósuló munkálatok nagyobb része már befejeződött, ugyanakkor az Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával és a futamokat szervező Formula One Managementtel kötött megállapodás értelmében a hétvégi eseményen nem látszódhat, hogy a munka folyamatos, így erre az időre beszüntették a felújítást, a televíziós közvetítésben ugyanis így a „legjobb arcát” mutathatja majd a mogyoródi létesítmény.

A versenyzőket, csapatokat és a közönséget többek között új fogadóépület, főépület és főlelátó, valamint kibővített paddock és nagyobb garázsok várják a Hungaroringen, amelyen 40. alkalommal versenyeznek majd az autósport elitkategóriájának résztvevői.

A jubileumi eseményre különböző kiegészítő és szórakoztató programokkal készült a Hungaroring Sport Zrt. is, ráadásul Budapestet is bevonták a jeles esemény megünneplésébe,

mert ahogyan azt Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató bejelentette, a fővárosban kincskereső játék lesz, emellett a margitszigeti szökőkúton, a Hősök terén és a Lánchídon is megjelenik majd az F1.

Ami a Magyar Nagydíj sportszakmai részét illeti, előzetesen nehéz lenne olyan forgatókönyvet találni, amely alapján ne valamelyik McLaren-versenyző lenne a vasárnapi futam esélyese. A világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri, valamint csapattársa, a brit Lando Norris ugyanis óriási fölényben van a riválisokkal szemben, ennek megfelelően a konstruktőrök között utcahosszal áll az összetett élén a McLaren.

A Hungaroring ugyanakkor az elmúlt 40 évben számos alkalommal szolgáltatott már meglepetést,

tavaly például Piastri éppen itt ünnepelhette pályafutása első futamgyőzelmét. Ebben a tekintetben nem ő az első, ugyanis

  • az 1993-as idényben Damon Hill,
  • 2003-ban a most is a mezőnyben lévő Fernando Alonso,
  • 2006-ban Jenson Button,
  • 2008-ban Heikki Kovalainen,
  • 2021-ben pedig Esteban Ocon aratta karrierje első sikerét a Hungaroringen.

Kovalainennek több győzelme nem is volt az F1-ben, a Haasnál versenyző Oconnak pedig máig az az egyetlen diadala az elitkategóriában.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a csapatfőnök-váltáson átesett Red Bull, és különösképpen a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen mire lehet képes Mogyoródon,

tekintettel arra, hogy bár messze nem az ő versenyautója a legjobb a mezőnyben, mégis javarészt ő az, aki valamelyest meg tudja szorongatni a McLaren versenyzőit.

Bizonyos értelemben „sötét lóként” lehet tekinteni ugyanakkor mind a Ferrarira, mind pedig a Mercedesre, bár az olaszok teljesítménye talán valamelyest állandóbbnak tekinthető, mint a német gyári istállóé. A maranellói alakulatból a monacói Charles Leclerc ötször állt már az idén dobogón, csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton pedig a Hungaroring specialistájának nevezhető. A 40 éves sztár rekorderként nyolcszor diadalmaskodott már Mogyoródon, igaz, legutóbb 2020-ban sikerült ez neki. Beilleszkedése a Ferrarihoz pedig egyelőre nem mondható zökkenőmentesnek, az idén ugyanis főfutamon még nem volt dobogós helyezése, sprintversenyt ugyanakkor nyert Kínában, majd Miamiban harmadik volt a rövid távú viadalon.

Ami a Mercedest illeti, a 2022-ben a Hungaroringen pole pozícióból startolva harmadik George Russell az eddig látottak alapján jóval közelebb van az idén az élmezőnyhöz, mint márkatársa, a 18 éves Andrea Kimi Antonelli. Utóbbival szemben persze „zöldfülűként” még nem olyan komolyak az elvárások, ennek ellenére Kanadában például megszerezte pályafutása első Forma-1-es dobogóját, harmadik lett a montreali futamon, melyet épp Russell nyert meg.

A középmezőnyben ugyancsak nagy lehet a csata Mogyoródon,

a szezon felén ugyanis már túlvannak a csapatok, 13 forduló elteltével még 11 van hátra, a Magyar Nagydíjat követő nyári szünet után pedig már csak 10 hétvége áll majd a versenyzők rendelkezésére a pontgyűjtésre. A Williams az összetett első négy helyét elfoglaló rivális csapatoktól jelentős lemaradásban van, ugyanakkor viszonylag megnyugtató előnnyel rendelkezik a mögötte lévő istállókkal szemben. Komoly harcban van ugyanakkor egymással a Sauber, az RB, az Aston Martin, valamint a Haas, míg az utolsó Alpine vélhetően a magyarországi fordulón sem számíthat túl sok jóra a pontszerzés szempontjából.

A legutóbbi három versenyen kivétel nélkül kettős McLaren-győzelem született, ilyesmire 2019 óta egyetlen csapat sem volt képes, míg a rekord sorozatban öt kettős siker.

A Hungaroring mellett Hamilton is jubilál, ez lesz ugyanis a 370. futama az F1-ben,

de a csúcstartó Fernando Alonsótól még így is nagyon messze van, a kétszeres vb-győztes spanyol ugyanis 415. F1-es viadalán vesz részt.

„Izgatottan várom a hétvégét, mert mindig élvezem a magyarországi fordulót. Budapest nagyszerű város, a pálya pedig elég vagány. Örömmel térek vissza oda, ahol először nyertem a Forma-1-ben, de ahogy kigurulunk a pályára, ezzel már nem fogok foglalkozni”- nyilatkozta Piastri. Csapattársa, Norris azt emelte ki, hogy több jó emléke is van a Hungaroringről, amely jobban fekszik a vezetési stílusának, mint például a belgiumi Spa.

„Nyomjuk tovább és remélhetőleg hamarosan még jobban meg tudjuk szorongatni a McLareneket” – tekintett előre a ferraris Leclerc.

A 70 körös F1-es futam vasárnap, helyi idő szerint 15 órakor rajtol.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért

Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért
2025. július 31., csütörtök

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon

Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon
2025. július 31., csütörtök

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki
2025. július 30., szerda

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon
2025. július 30., szerda

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja

Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja
2025. július 29., kedd

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson

Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson
2025. július 28., hétfő

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon
2025. július 28., hétfő

Vízilabda-BL: ismét azonos csoportban a Nagyváradi VSK a címvédő Ferencvárossal

A következő idényben is Nagyvárad lesz a romániai póló központja, a bajnoki címvédő VSK együttese ugyanis a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a Ferencvárossal szerepel azonos csoportban a főtáblán a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

Vízilabda-BL: ismét azonos csoportban a Nagyváradi VSK a címvédő Ferencvárossal
2025. július 25., péntek

„Ezüsteső” a vébén: bizakodásra ad okot a magyar női és férfi vízilabdázók szingapúri teljesítménye

Bár a sportág szerelmesei közül nagyon sokan tekintik példátlannak, hogy a magyar női és férfi vízilabda-válogatott egyformán elvérzett a döntőben, és „csak” ezüstérmet szerzett a szingapúri világbajnokságon, ebben egyáltalán nem mi vagyunk az úttörők.

„Ezüsteső” a vébén: bizakodásra ad okot a magyar női és férfi vízilabdázók szingapúri teljesítménye
2025. július 24., csütörtök

Vízilabda: ezüstéremmel kell beérnie a magyar férfiválogatottnak is a vébén

A női csapathoz hasonlóan a magyar férfi vízilabda-válogatott is ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, miután a torna csütörtöki döntőjében 15-13 arányban vereséget szenvedett a spanyol együttestől.

Vízilabda: ezüstéremmel kell beérnie a magyar férfiválogatottnak is a vébén