Tovább legitimálnak egy kormányt, amely – mint ismeretes – a MOGYE magyar főtanszéke létrehozásának megtorpedózásával került hatalomra, magyarellenessége pedig azóta sem mérséklődött.

És itt nemcsak a Gheorghe Funart is lassacskán überelő Bogdan Diaconura gondolunk, hiszen a legalsó szintektől a legfelsőkig – ha enyhébb is, de – hasonló mentalitás jellemző. Amikor már semmi egyéb nincs a talonban, soha nem ódzkodtak előhúzni a magyar kártyát, és borítékolható, hogy ezentúl sem fognak.

Ehhez a díszes társasághoz szegődött négy hónapja az RMDSZ. És miközben Erdélyben és a Partiumban még olyan alapvető jogokkal sem élhetünk, mint az anyanyelvhasználat a közhivatalokban, sziszifuszi harcot folytatunk a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért – hogy a történelmi elnevezések használatáról ne is beszéljünk –, az autonómia pedig szitokszó számba megy a román közösség előtt, külföldről csak annyi látszik, hogy az önmagát a romániai magyarság legitim képviselőjének nevező alakulat kormányon van.

Pontáék elődei, amikor az RMDSZ-szel közösen kormányoztak, legalább adtak a látszatra, s csak a háttérből bojkottálták például a kisebbségi törvény elfogadását. Most viszont a hivatalos politika része a magyarellenesség, s ha egyébben nem is, de ebben még Victor Ponta és Traian Băsescu is egyetért. Ilyen körülmények között kimondható, az RMDSZ-nek egyáltalán nem sikerült visszafognia partnereit, hiába ígérték, hogy kormányról többet lehet tenni, mint ellenzékből.

A MOGYE-n a helyzet változatlan, szerzett jogaink gyakorlása pedig továbbra is számtalan akadályba ütközik. Nem beszélve arról, hogy a magyarok képviselete már hatalmon volt, amikor a külügyminisztérium beszállt a luxemburgi perbe, illetve amikor elutasította, hogy Magyarország konzuli irodát nyisson Nagyváradon és Marosvásárhelyen.

Ilyen körülmények között a lehető legtermészetesebb gesztus volt Kelemen Hunor részéről jelezni, hogy köszönjük, ebből elég volt. A szövetség kilépése azonban végül elmaradt, sem a politizálását szavazatokra váltható aszfaltkilométerekben és nem jogérvényesítésben mérő párttársai, sem Pontáék – bár Tăriceanuval és társaival meglenne a többségük – nem engedték meg ezt. Kelemen lemondása értékelhető gesztus, de csak saját imázsának tesz jót, amire egyébként szüksége lesz, amennyiben igazak a pletykák, és ő lesz a szövetség államfőjelöltje.

A magyarellenességét nyíltan is felvállaló kormánynak olyannyira szüksége van tehát az RMDSZ-re a külföldi imázsépítés és a belföldi stabilitás szempontjából, hogy kész volt kompromisszumot ajánlani a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés ügyében. Így, államfőválasztások előtt azonban biztos szavazatvesztést jelent, hogy engedett a magyaroknak. Éppen ezért korai lenne még pezsgőt bontani. Várjuk inkább ki a végét.