2010. május 12., 09:502010. május 12., 09:50
Ehhez még hozzájárul néhány tag, aki most éli második kamaszkorát: bár a társadalom elvárja tőle, hogy felnőttként viselkedjék, ő minden erejével küzd még egy utolsó „rúgjunk ki a hámból” érzésért, s közben észre sem veszi, hogy pár éve csak ez hajtja bele a görbe napokba. S ha ez mind együtt van, akkor minden adott egy ingergazdag hétvégéhez. S talán ez mindenkiben ott bujkál, másképp hogy vehettünk volna rá egy Kossuth-díjas zenészt, hogy felvegye a csapat pólóját a színpadon, s mindehhez csak annyit fűzzön hozzá: pörgessük fel a bulit! S a legkülönbözőbb korú és természetű csapattagok egy emberként tomboltak a közönségben.
Szóval így kezdődött múlt héten a diáknapok egy csapat számára, melynek én is részese voltam, s végig azon gondolkoztam, hogy talán a közösségi érzés az egyik legerősebb motorja az ember tenni akarásának, még akkor is, ha az a külsőségekben nem látszik. Mert lehet van, aki nem érti, miért fontosabb inkább utolsónak lenni, mint elveszni a középmezőnyben, vagy miért lényeges egy csocsó-bajnokság első helyezettjének lenni, mikor annyi más program elhanyagolódik. Hát azért, mert egy rendezvényen való részvétel nem kötelező, s ha az események fedik egymást, sokaknak jobban megéri szurkolni a focipálya mellett, mint részt venni egy másik versenyszámban, főleg, ha a nyerni akarás nem fő erénye a csapatnak.
S idén már tizenhetedszer a diáknapok megmozgat ezer embert, akik kibújnak hétköznapi szerepükből, s a versenyzés érdekében tesznek olyan dolgokat, amire sosem gondoltak volna. S a siker azért nem marad el, mert mindenki megtalálja a kedvéhez illőt. Van, akinek az a legnagyobb élménye, hogy bőrdzsekis skinheadeket ugróköteleztet az útkereszteződésben, s van, akit kizárólag a vizes póló érdekel. Akárhogy is, a hatás nem marad el, egy zsákra való történetet összegyűjt, egy másikra való barátot, vagy simán egy olyan hétvégét, amiről nem tud elfogulatlanul beszélni. Ahogy én sem.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.