2010. május 12., 09:502010. május 12., 09:50
Ehhez még hozzájárul néhány tag, aki most éli második kamaszkorát: bár a társadalom elvárja tőle, hogy felnőttként viselkedjék, ő minden erejével küzd még egy utolsó „rúgjunk ki a hámból” érzésért, s közben észre sem veszi, hogy pár éve csak ez hajtja bele a görbe napokba. S ha ez mind együtt van, akkor minden adott egy ingergazdag hétvégéhez. S talán ez mindenkiben ott bujkál, másképp hogy vehettünk volna rá egy Kossuth-díjas zenészt, hogy felvegye a csapat pólóját a színpadon, s mindehhez csak annyit fűzzön hozzá: pörgessük fel a bulit! S a legkülönbözőbb korú és természetű csapattagok egy emberként tomboltak a közönségben.
Szóval így kezdődött múlt héten a diáknapok egy csapat számára, melynek én is részese voltam, s végig azon gondolkoztam, hogy talán a közösségi érzés az egyik legerősebb motorja az ember tenni akarásának, még akkor is, ha az a külsőségekben nem látszik. Mert lehet van, aki nem érti, miért fontosabb inkább utolsónak lenni, mint elveszni a középmezőnyben, vagy miért lényeges egy csocsó-bajnokság első helyezettjének lenni, mikor annyi más program elhanyagolódik. Hát azért, mert egy rendezvényen való részvétel nem kötelező, s ha az események fedik egymást, sokaknak jobban megéri szurkolni a focipálya mellett, mint részt venni egy másik versenyszámban, főleg, ha a nyerni akarás nem fő erénye a csapatnak.
S idén már tizenhetedszer a diáknapok megmozgat ezer embert, akik kibújnak hétköznapi szerepükből, s a versenyzés érdekében tesznek olyan dolgokat, amire sosem gondoltak volna. S a siker azért nem marad el, mert mindenki megtalálja a kedvéhez illőt. Van, akinek az a legnagyobb élménye, hogy bőrdzsekis skinheadeket ugróköteleztet az útkereszteződésben, s van, akit kizárólag a vizes póló érdekel. Akárhogy is, a hatás nem marad el, egy zsákra való történetet összegyűjt, egy másikra való barátot, vagy simán egy olyan hétvégét, amiről nem tud elfogulatlanul beszélni. Ahogy én sem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok