2012. október 26., 10:172012. október 26., 10:17
Hogy ezt maga Bajnai is így gondolja, az bizonyítja, hogy az általa vezetett Haza és Haladás Alapítvány is csatlakozott az Együtt 2014 mozgalomhoz, amely a kormányváltást tűzte zászlajára. Ez azonban még nem tűnik elégségesnek a Fidesz leváltására, hiszen a legfontosabb, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki erők kimaradtak belőle.
A Jobbik szélsőjobbos párt lévén természetesen szóba sem jöhet, így marad a jelenleg legnagyobb ellenzéki alakulat, az MSZP és az LMP. Az MSZP és annak elnöke kényelmetlen helyzetben van. Hiszen Mesterházy Attila minden bizonnyal személyesen szeretné kihívni Orbán Viktort, ráadásul azáltal, ha beállna Bajnai mögé, az országot a 2010-es csődhelyzetbe kormányzó erők egyik legfőbb képviselőjével vállalna közösséget. Igaz, az is tény, hogy az MSZP volt a 2010-ben óriásit bukó kormánypárt, de egy ilyen gesztussal azt sugallná, hogy nem tanult semmit a hibákból, és nem bán semmit.
Az LMP részéről pedig végképp öngyilkos lépés lenne besorolni egy ilyen „olajfa koalícióba”, hiszen ezzel a saját nevét tagadná meg. Az LMP-t ugyanis éppen azzal a jelszóval hívták életre, hogy szakítani kell az eddigi politikai kultúrával – Bajnai támogatásával így épp azt bizonyítanák, hogy mégsem lehet más a politika.
Hiszen nem kéne elfelejteni, hogy 2010-ben konkrétan a most magát középre pozícionálni próbáló Bajnai kormányát váltották le olyan intenzitással a választók, hogy az kétharmados Fidesz-győzelmet eredményezett, még ha a bukáshoz a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tevékenysége is hozzájárult. (Amúgy e koalíció esélyeit leginkább rontó tényezők egyike éppen az, hogy a vállalhatatlanná vált Gyurcsány is támogatja.) Persze mindettől függetlenül, ha belelovalják magukat abba a paranoiába, hogy az országban diktatúra van, összeállhat a „szivárványkoalíció” – azonban ezzel számos résztvevő veszítheti el a maradék hitelességét is.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.