VEZÉRCIKK – Lassan odajutunk, hogy meg sem lepődünk azon, ha újabb kudarcba fulladt autópálya-építésről kapunk hírt. Ma is felkelt a nap, a kutyák ugatnak, a sztrádatervek pedig dugába dőlnek – valahogy így néznek ki romániai mindennapjaink.
2016. szeptember 04., 19:072016. szeptember 04., 19:07
Most éppen az észak-erdélyi autópálya Bors–Berettyószéplak-szakasza a téma, ahol még az amerikai Bechtel épített meg – konkrétan a semmi közepén – egy völgyhidat, aminek állagfelújítására egyébként egy centet sem fordítottak azóta. Tavaly májusban viszont úgy tűnt, hogy újra sínre kerül a projekt, s előbb-utóbb ezen a hatvan kilométeren is 130 kilométer/órás sebességgel száguldhatunk, ha arra akad dolgunk. De kár volt ezredszer is hinni abban, hogy valami előrelépés történhet, 2016 szeptemberét írjuk, és a szerződésbontás tűnik valószínűbb forgatókönyvnek, mint a munkálatok elkezdése.
Nyáron Horvátországban, az Isztriai-félszigeten nyaraltunk. Ez azt jelenti, hogy Debrecenben felmentünk az autópályára, az Adriai-tenger csábító, hihetetlenül kék partjainál pedig leszálltunk arról, s nem kellett egyetlen percig sem 50 kilométer/órás sebességgel járda nélküli településeken zötykölődnünk, ahogyan azt tesszük például a Székelyföld felé.
Mit tudhatnak a magyar, illetve a horvát hatóságok, amit Bukarestben nem? – merül fel a kérdés ilyenkor, hiszen emberi ésszel felfoghatatlan, hogy miközben sorra érnek a román határ közelébe a magyarországi sztrádaszakaszok, Horvátországot pedig keresztül-kasul szeli az autópálya-hálózat, addig nálunk fel se lángol rendesen a remény, máris érkezik a hír arról, hogy hiába volt minden, marad az E60-as vagy a mindössze a táj szépségeinek megcsodálására alkalmas vonatozás. Már akinek van egy napja hegyeket és völgyeket bámulni napestig ahelyett, hogy optimális esetben, autópályán három, na, jó, legtöbb négy óra alatt Nagyváradról Csíkszeredába érne. Miért szívatja minden sztrádaépítő Bukarestet, amikor ugyanazok a cégek máshol rendesen elvégzik a munkát? Talán azért, mert lehet?
Így nálunk csak kampányban, és akkor is csak papíron épülnek autópályák. Ha pedig a szakértői kormány sem tud rendet vágni a több mint egy évtizedes sztrádamizériában, már nem is reménykedünk abban, hogy egy politikai kabinetnek ez sikerülne. Láttuk ugyanis már mindkét nagypártot és holdudvarát sztrádát építeni, vagyis nem építeni, és nálunk fordulhatott elő az is, hogy a kampányidőszakban átadott sztrádaszakaszt később vissza kellett bontani, hogy a szabványoknak megfelelően újjáépítsék.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!