2009. március 20., 12:282009. március 20., 12:28
A cikkben igencsak keresetlen kifejezésekkel illette azon párt prominenseit, amelyről eddigi politikája alapján a legkevésbé mondható el, hogy teljes erőbedobással küzdött volna az anyaországi és a határon túli magyar közösségek határon átívelő egysége mellett. Erre reagálva az egyik, liberálisként számon tartott portál megszervezte az első nagy erdélyi elhatárolódási versenyt. A nagyoktól (ÉS, Mancs meg a többiek) ellesett, harcosan radikális, européer és progresszív (vagy legalábbis általuk minden bizonnyal annak vélt) hangvételű filippikában ostorozzák az említett írás szerzőjét, és a cikktől való elhatárolódásra szólítják fel a napilap főszerkesztőjét. Az ostorozásból természetesen nem hiányozhat az ilyenkor szokásos nácizás, mert ennek a műfajnak az adja meg a savát-borsát. És persze ott van a jeles pesti orgánumok által meghonosított aláírásgyűjtés is, amelyet civil kezdeményezésként hirdettek meg, és amelyben lehetővé teszik, hogy minden szimpatizáns osztozzon harcos proletár dühükben. A másik oldal sem maradt rest: egy szélsőjobb portál meg a szerző mellett kezdett hasonló akcióba, ami azért meglehetősen kínos. Mert tény ugyan, hogy az inkriminált publicisztika nem a fentebb stíl eszméjének jegyében íródott, de azért mégsem tekinthető nettó náci írásnak. A szomorú az egészben az, hogy mindkét oldal tényleg komolyan veszi magát. Pedig épp a ballib oldal szokta ostorozni a jobbosokat azzal, hogy „importálják a megosztást” (mintha bizony az erdélyi magyarok olyan hülyék lennének, hogy még utálni sem tudják egymást rendesen, ha Pestről nem mutatják meg, hogy kell). Erre most épp ők honosítják meg ezt a szellemi önkielégítést, holott, ha jól emlékszem, itt rendszerint inkább valami mellett szoktunk aláírni – lásd a Bolyai-egyetem melletti aláírásgyűjtési akciókat. Az aláírók névsorát végigböngészve amúgy kiderül, hogy néhány exhibicionista polgáron kívül jórészt a két oldal holdudvara – politikusok, pártkatonák és lekötelezettek – tartotta kötelességének szignálni a petíciókat. Ennek fényében pedig talán az a legjobb, ha az amúgy magát liberálisnak tartó polgár inkább mindkét, saját ideológiai ketrecéből kitörni képtelen Muppet Show-tól határolódik el. És ehhez még aláírni sem kell.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.